A családtagoktól vettek DNS-mintákat, hogy kiderítsék a két szénné égett áldozat személyazonosságát.
Péntek óta értetlenül áll az ország a bukaresti Matei Balș járványtani kórházban keletkezett tűzeset előtt, főleg azért, mert az egyik legjobban finanszírozott egészségügyi intézetben történt az emberéleteket követelő tragédia. Bár az épület nem rendelkezett végleges tűzvédelmi engedéllyel, rendszeresen ellenőriztették az elektromos hálózat, az oxigénellátó rendszer és a berendezés műszaki állapotát.
Miközben a családtagoktól vett DNS-mintákkal próbálják megállapítani a két azonosítatlanul maradt áldozat személyazonosságát, folyamatban van az ügyészek, törvényszéki szakértők és a petrozsényi bányabiztonsági intézet (INSEMEX) közös vizsgálata a történtek rekonstruálása érdekében. A fővárosi rendőrség gyilkossági csoportja átvette a szemtanúk, az orvosok és a hozzátartozók kihallgatását, míg a bukaresti törvényszéki ügyészség
Amit eddig lehet tudni, hogy a helyszínen öten haltak meg: ketten szénné égtek, ketten szénmonoxid-mérgezésbe haltak bele, egy esetben szintén a szénmonoxid-mérgezés és a magas hő okozta halált. A hatodik áldozatnak nem voltak égési sérülései, ő szombaton egy másik kórházban vesztette életét. A hetedik páciens, egy 67 éves nő vasárnap halt meg. A halálos áldozatok száma hétfőn is nőtt, miután elhunyt egy 87 éves, súlyosan beteg férfi. Egyelőre nem lehet tudni, hogy a halálát közvetlenül a tűzvész vagy betegség okozta – ez csak a boncolás után fog kiderülni.
A kórház menedzsere, dr. Maria Nițescu még mindig a történtek hatása alatt áll. Azt nyilatkozta, hogy december végi kinevezése óta megtett minden tőle telhetőt a kórházért, ha ennek ellenére a lemondását fogják kérni, akkor eleget tesz a kérésnek. Mivel az előzetes megállapítások szerint a tüzet egy elektromos melegítő okozhatta, az igazgató tisztázta: valóban a szükségesnél alacsonyabb hőmérséklet volt a kórházban. Már csak napok kérdése volt, hogy mikor üzemelik be az intézet saját hőközpontját.
karbantartásával erre szakosodott céget bíztak meg, mely havonta ellenőrizte a rendszert. A legutóbbi éppen pár nappal a tragédia előtt volt esedékes. Az oxigénellátó rendszert decemberben helyezték üzembe. Amióta tart a járvány, a hússzorosára nőtt az oxigénigény a kórházban, ezért mindegyik ágyat rácsatlakoztatták az oxigénhálózatra. Ez elviekben csökkenti a tűzveszélyt, mert nincs szükség a továbbiakban palackokra. Mindezek tükrében egyszerűen érthetetlen, hogyan történhetett meg a tragédia – mondta az igazgató.
A tűzvédelmi engedélyek körüli mizéria már évek óta tart a romániai kórházakban, az előző kormányok egészségügyi miniszterei tisztában voltak azzal, hogy bármikor bekövetkezhet egy tragédia a kórházakban. A katasztrófavédelmi főigazgatóság (DSU) jelentése szerint 2020-ban végzett kórházi ellenőrzések során több mint 3900 esetben észlelték a tűzvédelmi szabályok megsértését. Egy évvel korábban 27 kórháznál végeztek ilyen jellegű ellenőrzéseket, akkor 3729 szabályszegést észleltek.
Egyébként nagyon sok kórháznak nincs tűzvédelmi engedélye, és
A Piatra Neamţ-i kórháztűz óta a katasztrófavédelem ellenőriztette a kórházak intenzív osztályait, egy hónap alatt 1921 rendellenességet tapasztaltak, 1402 figyelmeztetést és 91 bírságot állítottak ki.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.