// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Románia újabb adag „testvéri” ajándék vakcinával építi tovább a soft powert Moldovában

// HIRDETÉS

Több mint 100 000 adag oltóanyagot küldtek a Pruton túlra.

Köztudomású, hogy Moldova – lévén két hatalmi érdekszféra határán – egyelőre hiába ácsingózik arra, hogy az EU vagy a NATO tagja legyen, mint ahogy az is, hogy Románia nagyon szeretné, ha a Pruton túli állam Bukarest érdekszférájába kerülne.

Sőt sok román többé-kevésbé titkos vágya az ország bekebelezése,

amit Bukarestben általában az „egyesülés” eufemizmus használatával szoktak emlegetni.

Nos, a román befolyás növelésének eszközét jelentik többek között az Európa egyik legszegényebb országának számító Moldovának küldött különböző segélyek is – most, a koronavírus-járvány idején például az oltóanyagok és egyéb, a védekezéshez szükséges orvosi eszközök formájában.

Így történt ez szombaton este is, amikor Bukarest adományaként 132 000 adagnyi vakcina lépte át a román-moldovai határt orvosi eszközökkel együtt, miután Románia korábban már elküldött 72 000 dózisnyi oltóanyagot a Pruton túlra.

Persze a gesztus szép, de azért azt is érdemes megjegyezni, hogy nem ám a legtöbbek által vágyott vakcináról van szó,

hanem arról az AstraZenecáról, amelyet a vérrögképződésekkel való összefüggés gyanúja miatt Európa-szerte ferde szemmel néznek,

sok országban csak korlátozottan használják, Romániában pedig már oda jutottak, hogy az oltóanyaggal szembeni bizalmatlanság miatt regisztráció nélkül is hozzáférhető, annyira nem jelentkeztek érte az emberek.

Persze ajándék vakcinának ne nézd a hatásfokát, Maia Sandu, aki a Nyugat-barát erők képviseletében tölti be az államfői tisztséget Moldovában, annak rendje és módja szerint megköszönte a nagylelkű ajándékot, amelyről Bukarest lemondott a szegény Pruton túli testvér javára.

Persze csakis határtalan önzetlenségből.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro