Kíváncsian várjuk, mit szól majd ehhez Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államfő.
Frissítés
A román belügyminisztérium közleményben reagált a moldovai miniszterelnök „primitív, becsületsértő és tiszteletlen” nyilatkozatára, és emlékeztetik Chicut arra is, hogy Románia a járványhelyzet nehéz pillanataiban nyújtott segítséget a szomszéd országnak.
Ez a péntek attól marad emlékezetes, hogy Románia akkora verbális balegyenest kapott a testvéri Moldovai Köztársaság miniszterelnökétől, hogy a nagy román nemzetegyesítés híveinek azóta is cseng a füle a csattanástól.
Az történt, hogy Siegfried Mureșan román európai parlamenti képviselő bírálni merészelte a kisinyói kormány járványügyi intézkedéseit, s ez Ioan Chicu moldovai kormányfőt úgy kiborította, hogy pénteki Facebook-bejegyzésében egyenesen
Emésszük egy picit: igen, a moldovai miniszterelnök írta ezt. Aki aztán azt is megjegyzi, hogy csak Suceava megyében annyi koronavírus-fertőzött van, mint a fél Moldovai Köztársaságban, úgyhogy ne ugráljanak ezek a román „böjecások”, akik „semmit nem tettek le az asztalra az életben”.
Mindezt olyan stílusban, hogy egy nagyvárosi kokálár is belepirulna. Azt persze hirtelen elfelejtette, hogy a járványhelyzet alatt a nagy testvériség jegyében
de még 40 orvost is küldött a Pruton túlra.
A bejegyzésre reagálva Eugen Tomac, a Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke máris bejelentette, egy ilyen kaliberű sértésre az lenne az ideális válaszlépés, ha Románia megvonná a román állampolgárságot a moldovai miniszterelnöktől, akit orosz propagandistának és szolgalelkűnek nevez.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.

Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.

Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.

Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.

Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.