// 2026. november 7., szombat // Rezso

Románia és Magyarország is sokallja az EU által vásárolt koronavírus-oltásokat, módosítást kérnek

// HIRDETÉS

Több más közép- és kelet-európai tagállammal együtt.

Míg tavaly az év elején még az volt az EU-tagállamok zömében a probléma, hogy nincs elegendő koronavírus elleni vakcina, most több tagállam is sokallja az Európai Bizottság által megvásárolt, illetve lekötött vakcinamennyiséget.

Hétfőn derült ki, hogy tíz közép-, illetve kelet-európai tagállam – Románia, Magyarország, Lengyelország, Horvátország, Észtország, Lettország, Litvánia, Bulgária, Szlovákia és Szlovénia – lengyel kezdeményezésre levelet küldtek Sztella Kiriakídisznek, az Európai Bizottság egészségügyi biztosának, amelyben a vakcinák beszerzésére vonatkozó szerződések újratárgyalását kérik, arra hivatkozva, hogy

túl sok az oltóanyag, a kifizetésük pedig megterheli az állami költségvetéseket.

A levelet aláíró országok szerint a szállításokat le kell állítani abban az esetben, ha már nem indokolják egészség- és járványügyi okok az újabb oltóanyagok beszerzését.

Emellett azt is szeretnék lehetővé tenni, hogy az eredetileg megrendelt mennyiségnél kevesebbet szállítsanak, hogy annyi vakcina álljon rendelkezésre, amennyire valóban igény mutatkozik.

Az Európai Bizottság mintegy 4,2 milliárd dózisnyi oltóanyagot kötött le, ez majdnem a tízszerese az EU lakosságának.

Ezért aztán annak ellenére, hogy a pandémia visszahúzódóban van, a szerződések értelmében a gyártóknak továbbra is le kell szállítaniuk a lekötött mennyiséget, ami jócskán meghaladja a tagállamok szükségleteit.

A levélben azt is megemlítik, hogy egyes gyártók olyan vakcinákat szállítanak, amelyeknek túlságosan közeli a lejárati ideje.

Garanciákat is kérnek a gyártóktól arra, hogy az oltásaik a legújabb vírusmutációk ellen is védjenek, és azt szeretnék, hogy az egészségügyi vészhelyzetekre való gyors reagálásért felelős uniós hatóság megvásárolhassa a fel nem használt oltóanyagokat, hogy koordinált formában adományozhassák tovább más országoknak.

Románia a 2022-2023-as időszakra mintegy

105 millió adagnyi koronavírus elleni oltóanyagot vásárolt vagy kötött le

a közös EU-s beszerzés részeként.

Ez elegendő arra, hogy a mintegy 18 millió jogosult négy adagnyi oltást kapjon szükség esetén, illetve pótolja a lejáró szavatosságú vakcinákat, illetve azokat, amelyeket azért kellett kidobni, mert a megkezdett fiolákból nem fogyott el az összes vakcina.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro