Román normalitás: egy rendőrtiszt ittasan vezetett, elvették a jogsiját, majd tovább hajtott

Egy kis autós üldözés is van a történetben.

Hirdetés

Romániában nem szokatlan, hogy éppen a törvény őrei sértenek törvényt, de amit a bukaresti metrórendőrség parancsnoka művelt, az még ebben a kategóriában is figyelemre méltó.

A közlekedésrendészet munkatársai – vagyis a forgalmi rendőrök – még szerdán állítottak meg egy autóst rutinellenőrzés során.

Megszondáztatták, az eredmény pedig nem volt számára kedvező: az általa kilélegzett levegőben literenként 0,09 milligramm alkoholt mutattak ki.

Természetesen azonnal megbírságolták, és 90 napra a jogosítványát is bevonták.

Ezt követően – mintha mi sem lenne természetesebb – visszaült a volán mögé, és elhajtott.

Amint a rendőrök magukhoz tértek az emiatti döbbenetből, ők is bepattantak a járőrkocsiba, és üldözőbe vették a delikvenst.

Hirdetés

Az üldözés nem tartott sokáig, utolérték, és azonnal előállították, majd feljelentést tettek ellene jogosítvány nélküli vezetés miatt.

Utóbb kiderült, hogy az eset főszereplője nem más, mint maga a bukaresti metrórendőrség parancsnoka, Emanuel Nica.

Aki nem biztos, hogy már sokáig mondhatja ezt el magáról, mivel a bukaresti rendőr-főkapitányság belső vizsgálatot rendelt el az ügyben.

Hirdetés