Nem fest túl jó képet a román rendészeti szervek állapotáról.
A romániai rendőrök fizikai és szakmai felkészültsége csapnivaló, de nem csupán a saját hibájukból, hanem azért, mert eleve hiányos a kiképzésük – ezt nem mi mondjuk, hanem az egyik rendőri érdekvédelmi szervezet illetékese.
Cosmin Andreica, az Europol rendőrszakszervezet vezetője elmondta: az elméleti képzés például úgy zajlik a rendőriskolákban, hogy az előadó egy belső televíziós hálózaton keresztül megtartja az órát, amit élőben közvetítenek hét osztályteremben – ilyen körülmények között természetesen a leendő rendőröknek nincs lehetőségük kérdéseket feltenni a tananyaggal kapcsolatosan.
Persze a rendőröktől azt is elvárnánk, hogy fizikai és taktikai szempontból is felkészültek legyenek, elvégre bizonyos esetekben fel kell venniük a küzdelmet a rendszerint kétajtós szekrény szélességűre kigyúrt rosszfiúkkal.
Csakhogy az illetékesek elhanyagolják a jelentkezők fizikai kiképzését, mivel olyan kevés a rendőr, hogy a rendőriskolák hallgatóit minél hamarabb az utcán akarják látni, járőrözés közben.
A rendőrök fizikuma már eleve rosszabb, mint korábban, ugyanis – arra hivatkozva, hogy az ilyen feltételek diszkriminációnak minősülnek – a felvételi követelmények közül kivették a magassági követelményekre vonatkozó részt.
Ettől kezdve már 1 méter 50 centi magas rendőrök is szolgálnak az állományban – mondja a szakszervezeti vezető.
Ráadásul a rendőriskolák felvételije egy román nyelv és egy angoltesztből áll, ami mellett van egy fizikai felkészültséget felmérő vizsga is – ez azonban
Így aztán a rendőriskolákban azok a jelentkezők kerülnek előnybe, akik középiskolában jó tanulók voltak – ami alapvetően nem baj, hiszen határozottan hasznos, ha egy rendőr művelt –, viszont fizikailag nem biztos, hogy jó a teljesítőképességük.
És mivel a vezetők azt követően is elhanyagolják a fizikai felkészítést, hogy a jelentkezők elvégezték a képzést, és felszereltek, jelenleg ott tartunk, hogy
– a szintén a belügy alárendeltségébe tartozó csendőrség illetékesei ugyanis nem engednek a kemény képzésből és a csendőrök folyamatos fitten tartásából.
Igaz ugyan, hogy az utóbbi időben némileg növelték a felvételiken a sportteljesítményre vonatkozó követelményeket, amitől nagyobb lett a lemorzsolódás, de az illetékes szerint még ez sem elég.
Nos, ilyen körülmények között kell a romániai rendőröknek megbirkózniuk a bűnözőkkel.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.