Nagyváradon történt a hihetetlen eset.
Elképesztő esetre derült fény Nagyváradon: a dúsgazdag üzletember, Viorel Micula fia, a korábban már több botrányt is okozó, befolyásos édesapja miatt magának szinte bármit megengedő Victor Micula rendőr ismerősei jóvoltából rendőri egyenruhában jelen lehetett rendőri intézkedéseknél, majd többször is szörfölhetett a rendőrség adatbázisában – természetesen anélkül, hogy minderre jogosult lenne.
Az esetek még 2018-ban történtek, de most kerültek nyilvánosságra, miután kiderült, hogy az illetékes ügyészség eljárást indított Micula és az őt segítő négy rendőr ellen.
Az ügyészségi dosszié szerint 2018 novemberében egy rendőr megengedte Miculának, hogy részt vegyen egy közúti ellenőrzésen, amelynek áldozata Micula egyik riválisa volt, akit éppen ő jelentett fel, azzal vádolva meg őt, hogy ittasan vezetett.
Micula rendőri dzsekit és csuklyát is kapott, hogy ne ismerjék fel, majd aznap éjszaka még több rendőri akcióban is részt vett.
Ugyanazon év tavaszán az ifjú Micula autókázás közben nézeteltérésbe keveredett egy másik sofőrrel, akire bosszúból ráhúzta a kormányt.
A másik autó vezetője fel is hívta a 112-es hívószámot, hogy bejelentést tegyen az incidensről, mondván: valaki követi őt, és veszélyben érzi magát.
Ez a hívás azonban nem került be a bihari rendőrség nyilvántartásába.
Mi több: Micula felhívta egy rendőr ismerősét, aki érte ment a járőrkocsival, hogy együtt eredjenek a milliomoscsemetét zavaró autós nyomába.
Mivel nem találták meg, a nagyváradi rendőrkapitányságra mentek, ahol egy rendőrnő megadta neki a felhasználónevét és a jelszavát, hogy kedvére keresgélhesse a rendőrségi adatbázisban a másik autós adatait.
Egy hónappal később, áprilisban Micula ismét a rendőrnő szolgálataihoz folyamodott: ezúttal azért akart belenézni a rendőrségi adatbázisba, hogy egy népdalénekesnő, illetve annak családtagjai személyes adataihoz férjen hozzá.
Az ifjú milliomos ekkor a gépjármű-, a lakossági és az útlevél-nyilvántartó adatbázisában is kedvére böngészhetett.
Nem ez volt az egyetlen, rendőrökkel kapcsolatos törvénysértés: két másik rendőr ellen azért zajlik eljárás, mert nem bírságolták meg Miculát, amikor tetten érték, hogy autójával behajtott a belvárosi gyalogosövezetbe.
Az ügy azonban nem maradt titokban, így Micula ellen számítógépes rendszerbe való törvénytelen behatolás, illetve szolgálati titok felfedésére és hivatali visszaélésre való felbujtás miatt indított eljárást a Bihar megyei törvényszéki ügyészség.
A négy rendőr ellen is eljárás zajlik: a rendőrnő ellen számítógépes rendszerbe való törvénytelen behatolás, illetve ebben való bűnrészesség és bizalmas információk nyilvánossá tétele, a Miculát furikázó rendőr ellen hivatali visszaélésben való bűnrészesség, a másik két egyenruhás ellen pedig hivatali visszaélés miatt.
Tanulságos lesz, hogy az ügyben milyen ítéletek születnek majd.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.