// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Régi hagyomány a köpködés a fociban, de a román pályákon mostantól nagyon durva szankció jár érte

// HIRDETÉS

Hamarosan újraindul a román bajnokság, de csak nagyon óvatosan.

Június 13-ától – vagyis jövő szombattól – a román labdarúgó-bajnokság is újraindul, így a szurkolók ismét a körmüket rágva követhetik figyelemmel, hogyan vitézkedik a Kolozsvári CFR vagy a Sepsi OSK soha nem hallott nevű, Bukarest környéki kistelepülések aranylábú fiai ellen.

A járvány miatt félbeszakított bajnokságot azonban nagyon komoly óvintézkedések mellett indítják be újra, elvégre a hivatalos tájékoztatás szerint a veszély még nem múlt el.

Nos, a jelek szerint szurkolni legfeljebb a tévék előtt lehet – de hétfőtől legalább már a vendéglátóhelyek teraszain is, hurrá –, Ionuţ Stroe sportminiszter szerint ugyanis a stadionokat és környéküket három zónára osztják, amelyek egyikében sem tartózkodhat több 100 főnél.

Az első szektor pálya, illetve az oda vezető alagút, a második a lelátókon található, ahol az újságírók tartózkodhatnak, a harmadik pedig a parkoló, ahol a tévétársaságok közvetítőkocsijai állhatnak.

Szurkolókat tehát sehol sem emlegetnek, és nem véletlenül.

A fertőzésveszély csökkentése érdekében a két csapat tagjaai nem pacsiznak le egymással a meccs előtt, és csapatzászlót sem cserélnek a csapatkapitányok.

A meccs végén interjúkat csakis a szabad ég alatt lehet adni, a sajtótájékoztatókat pedig online tartják.

És akkor az egyik legfontosabb döntés: mint az köztudott, a labdarúgók körében olyan állandó és rutinszerű gyakorlattá vált a pályán történő köpködés, mint a passz, a cselezés, a fejelés vagy az ellenfél csatárának szakszerű felrúgása még a tizenhatos vonala előtt.

A meglehetősen ellenszenves gesztust most – a cseppfertőzés megakadályozása érdekében – szigorúan tiltják.

Sőt büntetik is.

Azt a játékost, aki mégis köpködésre vetemedik, hattól tizenkét meccsig tartó eltiltással sújthatják.

Hogy a büntetés mértéke mitől függ, kérdéses, lehet, hogy a szájat elhagyó nyálmennyiségtől.

Minden esetre a szankció akár a járvány utáni időszakban is megmaradhatna.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro