// 2026. november 7., szombat // Rezso
vegyesen

Pszichológushoz küldik az agresszív diákokat, többet tejelnek két évig a bankok – keddi hírmix

// HIRDETÉS

A turisztikai szövetség meg új adót akar kivetni a külföldön nyaralókra…

Ezentúl pszichológushoz kell járni, ha az osztályban agresszív lesz Lajcsika

Kötelezően pszichológiái tanácsadásra kell járniuk ezentúl az agresszív diákoknak, sőt még a szüleiknek is – az erről szóló jogszabály-módosítást kedden fogadta el a parlament. Az sem jelent ez alól felmentést, ha az illető diák szülei nem egyeznek bele: ilyen esetben akár bírósági úton is kötelezhetik az érintetteket, hogy beszélgessenek el egy szakemberrel. A törvénymódosítás az iskolai erőszak utóbbi időben tapasztalható erősödése miatt került terítékre. Még alig kezdődött el az idei tanév, Nagykárolyban két ötödikesnek máris sikerült egy tanórán megvernie egyik társát, de nem is ez volt az egyetlen ilyen eset.

Megúszhatják a kulturális intézmények a deficitcsökkentő intézkedéseket

A kormány kedden megvitatta a sokat szidott deficitcsökkentő intézkedéscsomag utolsó módosításait, majd végső formába hozták a tervezetet, hogy a parlament elé kerülhessen. Az utolsó módosítások között 1-ről 2%-ra növelték a bankokra a következő két évben kivetett extra adót, amelyet a pénzügyi forgalmuk után fizetnek be, de szép nagy extra adót fizethetnek ezentúl a luxusautók és a drága ingatlanok tulajdonosai is. Miután az elmúlt időszakban sokan felkapták a fejüket a hírre, hogy a tervezett intézményi összevonás gyakorlatilag beszántaná a kulturális szférát, a végső változatban egyszerűen úgy oldották meg a dolgot, hogy a kulturális intézmények kivételt képeznek az ilyen összevonásokkal, átszervezésekkel szemben. Az USR és a Jobboldal Ereje párt máris bejelentette, hogy az alkotmánybíróságon támadják meg a csomagot, amelynek egyes intézkedései szerintük alkotmányellenesek. A kormány, a képviselőház és a szenátus a kedd esti együttes ülésén felelősséget vállal az intézkedésekért.

Már a turisztikai szövetség is extra adókon gondolkodik…

Romániai Turisztikai Munkáltatók Szövetsége kitalálta, hogy azok a román állampolgárok, akik külföldön nyaralnak, a jegyek megvásárlásakor fizessenek már ki egy különadót, amit aztán a romániai turizmus külföldi népszerűsítésére lehet majd fordítani. Nincs is jobb, mint egy új adó ugyebár, különösen, ha ezt a civilek javasolják a politikusoknak. Dragoș Răducan, a szövetség elnöke, egyben az új adó kitalálója szeretné, ha az extra adót nemcsak azok fizetnék, akik turisztikai cégen keresztül bonyolítják le a külföldi utazást, hanem azokra is ki lehetne terjeszteni, akik maguknak vadásszák le a repjegyet és a szállást a célországban. Răducan fejenként egy euróban határozná meg ennek összegét. Azért reméljük, hogy az urak nem sietnek nagyon eleget tenni a kérésének.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro