// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Pont a veszélyeztetett idősek számára nem ajánlják a hamarosan bevetendő vakcinát

// HIRDETÉS

Másoknak viszont bőven jut.

A leghatározottabban nem úgy halad a koronavírus elleni oltási kampány, ahogy azt tavaly elképzeltük és reméltük: miután eddig az Európai Bizottság tárgyalásai nyomán megvásárolt vakcinák szállítása akadozott, a harmadik oltóanyagot nem feltétlenül javallják mindenkinek.

Az oltási kampányért felelős testület közölte ugyanis, hogy a brit-svéd AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem által közösen kifejlesztett vakcinát csak a 18 és 55 éves életkor közötti korosztályoknak ajánlja.

Ráadásul a két oltás – lévén hogy ez a vakcina is kétfázisú, az első után szükséges egy emlékeztető vakcina beadása is – között nyolc hét telik majd el.

Igaz, ez még csak nem is a maximum, az Európai Gyógyszerügynökség ajánlása szerint ugyanis ez az időszak 4 és 12 hét közötti lehet.

Vagyis miközben a legveszélyeztetettebb csoportokba éppen az idősek tartoznak, pont számukra nem ajánlják ezt az oltóanyagot.

Az ok: az európai illetékesek szerint nem áll rendelkezésre elegendő adat arról, hogy 65 év felett is hatékony a brit-svéd érdekeltségű gyógyszercég oltóanyaga.

Ezért aztán Németországban, Franciaországban, Hollandiában, Belgiumban, Norvégiában és Dániában csak 65 éves kor alatt, Olaszországban és Máltán pedig csak 55 év alatt ajánlják a használatát – ez utóbbi példát követi Románia is.

A hollandok például arra hivatkoznak, hogy noha a vakcina 65 éven felüli emberek számára is megfelelő, figyelembe kell venni azt is, hogy az immunrendszer az életkor előrehaladtával gyengül.

A másik két vakcinát, a Pfizer-BioNTech és a Moderna által gyártottat továbbra is megkapja mindenki, aki az eddig rendelkezésre álló oltópontokba iratkozott fel.

Február 15-étől viszont 180 új oltópontot nyitnak az országban, amelyekben az AstraZeneca vakcináját vehetik majd fel a jelentkezők – ez azt jelenti, hogy hamarosan ezekbe az oltópontokba is lehet majd időpontot foglalni.

A cég az első negyedévben összesen 1,3 milliót szállít le belőle, februárban 800 000, márciusban pedig 500 000 adagot.

Az AstraZeneca vakcina szaporodásra képtelenné tett adenovírus vektor platformot használ, amelynek mindkét részoltása egyforma, amely közvetíti a sejtek számára a koronavírus adatait, és amely hatására az immunrendszer ellenanyagot termel.

Az oltást nyolc és tíz dózisos flakonokban forgalmazzák, amelyek 2 és 8 Celsius-fok között hat hónapig őrzik meg stabilitásukat.

A vakcinát csak intramuszkulárisan szabad beadni, az alkalmazási előírás szerint.

Az elosztás hőmérséklet-ellenőrzés mellett, szabványos módszerekkel történik, hűtőkocsikban, konténerekben és hűtött dobozokban.

Az Európai Gyógyszerügynökség 2021. január 29-én javasolta az AstraZeneca által kifejlesztett COVID-19 elleni védőoltás feltételes forgalomba hozatali engedélyének megadását. Az AstraZeneca vakcina a harmadik COVID-19 elleni védőoltás, amely rendelkezésre áll az Európai Unió tagállamaiban, beleértve Romániát is.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro