// 2026. október 18., vasárnap // Lukács

Persze, hogy a legnagyobb titkok tudója, Ion Iliescu nem jelent meg a forradalom perének első tárgyalási napján

// HIRDETÉS

Sőt mindenféle kifogásokkal próbálja hátráltatni az eljárást.

Ha már közeleg a forradalomnak nevezett 1989-es eseménysorozat harmincadik évfordulója, a román igazságügyi szervek most már eljutottak oda, hogy elkezdődjön a per a több száz ember haláláért felelős akkori vezetők ügyében.

A legfelsőbb bíróság pénteken olyan, mint egy frissen felépült hipermarket az első napon, nyitás után öt perccel, miután minden termékre 70 százalékos leárazást hirdetett: több mint hatszázan lepték el az épület folyosóit, mivel polgári peres félként kívánnak csatlakozni az ügyhöz, amelyben amúgy több mint ötezer idézést küldött ki a legfelsőbb bíróság.

Ezért előtérben hangszórókat helyeztek el, hogy az emberek hallják, amikor a bíró a terembe szólítja őket.

Persze bekövetkezett, ami ekkora tömeg esetén szokott, hiszen nem mindenki bírja a gyűrődést, főleg, hogy számos idős ember is van az érdeklődők között: többen is rosszul lettek, a rohammentősök részesítették elsősegélyben őket. A helyszínen ugyanakkor több csendőr és rendőr is jelen van.

A per egyébként egyelőre az előzetes szakaszban van, amelyben a bíró megvizsgálja a vádlottak, illetve a perhez polgári peres félként csatlakozottak, valamint az 1989. December 21. Egyesület által benyújtott kérelmeket és kifogásokat.

Az ügy nagyágyúja, Ion Iliescu, az akkori események nagy karmestere, a Nemzeti Megmentési Front volt vezetője, akit később többször is államfővé választottak, már csak emiatt sem jelent meg a bíróságon.

Ügyvédje, Adrian Georgescu azt mondta, a pernek ebben a szakaszában amúgy sem kötelező a vádlott jelenléte. És persze emellett igyekeznek hátráltatni is az eljárást: az ügyvéd szerint több kifogást is benyújtottak, amelyek alapján kérik az ügy visszautalását a büntető eljárás nyomozati szakaszába. Az egyik ilyen beadványuk jogellenesen beszerzett bizonyítékokra vonatkozik.

A katonai ügyészség áprilisban emelt vádat az érintettek ellen.

Ion Iliescu volt államelnök, Gelu Voican Voiculescu volt kormányfőhelyettes és Iosif Rus tábornok, a román légierő egykori parancsnoka ellen emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények miatt emeltek vádat.

Az ügyészek szerint 1989 decemberében, Nicolae Ceauşescu kommunista diktátor félreállítása után az állam vezetését a Ion Iliescu irányította Nemzeti Megmentési Front Tanácsa (CFSN) vette át, amely hatalmának legitimálása érdekében rémhírkeltéssel provokált ki fegyveres összetűzéseket. A szándékosan előidézett terrorista pszichózisban, december 22-e után, 862 személy meghalt és 2150-en megsebesültek.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van
Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
Krónika

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról
Főtér

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván
Székelyhon

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván

Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Kormányprogram: a nyugdíjak 2027-ben nőnek; az új közalkalmazotti bértörvényt jövő évben dolgozzák ki
Székelyhon

Kormányprogram: a nyugdíjak 2027-ben nőnek; az új közalkalmazotti bértörvényt jövő évben dolgozzák ki

A nyugdíjak inflációhoz igazítása, az új közalkalmazotti bértörvény kidolgozása és a minimálbér 12 havonta történő felülvizsgálata is szerepel a Luca Niculescu-kormány 2026-2028-as programjában.

// még több főtér.ro