A végleges adatközlésig decemberig várni kell, nagy vonalakban viszont már most tudható, milyen demográfiai változások következtek be az elmúlt tíz évben.
Nem kérdés, hogy a magyar közösség szempontjából az idei népszámlálás legnagyobb kérdése, hogy mennyien vallották magyarnak magukat: a cenzus magyar nyelvű kampányának koordinátorai akkor tekintik sikeresnek, ha a nyilvántartásba vett romániai magyarok száma 1,1 és 1,2 millió között lesz, és az etnikumukról nyilatkozók körében a magyarok számaránya viszonylag stabil marad. Bár az elsődleges eredmények csak decemberben várhatók, a statisztikai intézet elnöke, Tudorel Andrei már most levont néhány fontos következtetést, mely mindenkit egyformán érint, aki ebben az országban él, nemzetiségtől, felekezettől, vagyoni helyzettől függetlenül.
Úgy tűnik, hogy Romániában élő lakosság száma tíz év alatt egymillióval csökkent: míg 2011-ben 20,12 millióan voltunk az országban, jelenleg 19 millióan lehetünk. Az összességében elégedett Tudorel Andrei elismerte, hogy az adatok borúlátásra adnak okot Románia demográfiai változásairól, hiszen jelentős egyensúlytalanság mutatkozik a nyugdíjasok és munkaképes lakosság tekintetében, és ez a korpiramison is meglátszik. Az évek során folyamatosan romlott a nyugdíjjárulékot fizetők és a nyugdíjból részesülők aránya, 2020-ban 143 nyugdíjasra mintegy 100 kiskorú (15 év alatti) jutott.
Hová tűntek honfitársaink? Sokat mondó adat, hogy jelenleg 4 millióra saccolják a külföldön élő román állampolgárok számát. A megyeszékhelyek is vonzzák a szomszédos települések lakóit, így a vidék fokozatos elnéptelenedésének lehetünk szemtanúi. Hatszázezer másodlagos lakóhely üresen áll, és még a statisztikusok is keresik erre a magyarázatot. Az is megállapítható, hogy a lakosság 46 százaléka falun él.
A mostani népszámlálásból körülbelül a lakosság 5 százaléka maradhatott ki, pedig idén először a kérdőívek online kitöltésére is lehetőség volt. A hatóságok előzetesen arra számítottak, mintegy a lakosság mintegy 35 százaléka fog online válaszolni a kérdésekre, végül sikerült elérni a 47 százalékot.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.

Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.

Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.