Egy bankár kapja a legmagasabb nyugdíjat Romániában, 18 év munkaidő után havi 20 ezer eurót visz a postás. Tíz év után rendeztek jégkorongmérkőzést Bukarestben, Gyergyóba került a román Szuperkupa.
Románia szerte tombol a szárazság, egy cigarettacsikk is elegendő ahhoz, hogy lángra kapjon az aljnövényzet. Egy 62 éves brassói férfi ilyen körülmények között látta elérkezettnek az időt ahhoz, hogy meggyújtson egy szeméttelepet a brassói Lebedei utcában, augusztus 28-án.
A tűzoltók gyors beavatkozásának köszönhetően a lángok hamar kialudtak, ám ekkor fedezték fel a rendőrök, hogy a közelben lévő más szeméttárolók és szeméttelepek is égnek. Szám szerint további négy tűzesetről érkezett bejelentés. A nyomozás során jutottak el a már említett 62 éves férfihez, akit 24 órára letartóztattak.
A bizonyítékok összegyűjtése után a férfi 30 napos előzetes letartóztatásba került. Ellene rongálás vádjával indítottak eljárást.
Az utóbbi hetek hírözönéből magasan kiemelkedtek a nyugdíjak újraszámításával kapcsolatos beszámolók. A közbeszéd is ettől hangos, tartózkodjunk bármilyen társaságban, szinte biztos, hogy szóba kerül a téma. A buszon, a villamoson, a családi ebédnél, az erkélyen, a porta előtt és a kerítésnek támaszkodva zajlanak a tapasztalat- és eszmecserék.
Ebbe a felkavart állóvízbe dobott egy újabb kavicsot Simona Bucura-Oprescu munkaügyi miniszter, aki a Prima TV meghívottjaként elmondta, hogy Romániában a legmagasabb havi nyugdíj 100 ezer lej, ami körülbelül 20 ezer euró. Az összeg mellé azt az első hallásra meghökkentő információt is elárulta, hogy a szóban forgó személy alig 18 évig fizette a nyugdíjjárulékot. Magyarázata szerint annak köszönhető a magas nyugdíj, hogy a hozzájárulás is jelentős volt a közel két évtized alatt.
A műsort követők fejében bizonyára megfordult, hogy a Román Nemzeti Bankot időtlen idők óta vezető Mugur Isărescu részesülhet a legmagasabb nyugdíjból, de a miniszter rögtön elejét vette a találgatásoknak, és közölte: egy „tekintélyes hírnevű” magánbankban dolgozó pénzügyi szakemberről, bankárról van szó. A tekintélyes hírnévvel rendelkező bank egyben nagy piaci részesedéssel bír – tette hozzá.
A műsorvezető kérdésére, hogy igazságosnak tartja-e, hogy egy tanár 40 év foglalkoztatás után 300 ezer lej nyugdíjat kap, míg egy bankár 18 évet követően 20 ezer eurót, a tárcavezető azt válaszolta, hogy az új jogszabálynak köszönhetően emelkedtek a pedagógusok nyugdíjai is, de korábban igazságtalanság érte őket, mivel az alacsony fizetések miatt alacsony nyugdíjakat kaptak.
A nemrég hatályba lépett törvény értelmében a ledolgozott hónapok után pontok járnak, ezek alapján számítják ki a nyugdíjakat. A pontszám a bruttó havi jövedelem és a bruttó átlagfizetés aránya. A nyugdíjpont értéke 2024. január 1-től 1.785 lejről 2.031 lejre emelkedett. Az augusztusi adatok szerint a havi átlagnyugdíj 2.250 lej, míg a nyugdíjasok száma 4,74 millió.
A munkaügyi minisztérium vasárnap a Facebook-oldalán közölte, hogy lezárult a nyugdíjak újraszámolása, és szeptembertől a nyugdíjasok 82 százalékának emelkedik a járandósága.
A bejegyzés szerint több mint 3,8 millió nyugdíj összege nő ettől a hónaptól, átlagban 26,65 százalékkal. Az idén januári 13,8 százalékos indexálással együtt ez több mint 40 százalékos emelést jelent ebben az évben. Hozzátették: egyetlen nyugdíj sem csökken.
A szociális juttatásban részesülő nyugdíjasok abban az esetben is megkapják a 1281 lejes minimálnyugdíjat, ha az újraszámolás utáni összeg ennél kisebb.
Több mint tíz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy ismét jégkorongmérkőzést rendezzenek Bukarestben. A Berceni Aréna avatóját szombaton tartották. A 800 férőhelyes csarnokban a Gyergyói Hoki Klub és a Brassó Corona csapott össze a romániai Szuperkupáért.
A rendkívül jó iramú, parázs mérkőzésen a Cenk alatti alakulat szerezte meg a vezetést, majd az első harmad végéhez közeledve egyenlített a GYHK. A második harmadban a gyergyóiak szereztek vezetést, de a játékrész vége előtt hat másodperccel egyenlítettek a brassóiak.
A harmadik harmadban ismét a gyergyóiak voltak eredményesek, de erre is volt válasza a Coronának. A rendes játékidő döntetlennel zárult, a hosszabbításban pedig a GYHK-nak jött ki jobban a lépés, és aranygóllal, 4-3-ra nyerték a találkozót, és vihették haza a serleget.
A Gyergyói Hoki Klub még nem nyert első helyet romániai versenysorozatban, így a klub számára is történelmi siker a szombati győzelem. Ennél jobb rajttal nem lehetett volna indítani a soron következő jégkoron évadot, így magabiztosan vághatnak neki az Erste Ligának és a román bajnokságnak.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.