Megelégelte a kormány, hogy az egyes kereskedők és termelők csökkentik a termékek méretét, súlyát, mennyiségét, míg az árát változatlanul hagyják. Ittas és drogos sofőröket kapcsoltak le a bihari prérin.
Nemrég fejeződtek be a Beszterce-Naszód megyei Vermes evangélikus vártemploma körül végzett régészeti ásatások. A szakembereknek sikerült azonosítaniuk és megvizsgálniuk a templom sekrestyéjének alapjait, amely még a reformációt megelőző időszakban épült.
Radu Zăgreanu és Angelica Moldovan, a Beszterce-Naszód Megyei Múzeum régészei elmondták: a templom északkeleti oldalának közvetlen közelében egy agyaggal kötött, folyami kőből készült falazat ágyazatát tárták fel, amely a középkorban lebontott sekrestyéhez tartozott. A bontásból származó kőanyagot újra felhasználták a templom egy későbbi építési szakaszában.
Az egykori sekrestye keleti oldalának alapját súlyosan megrongálta egy modern mészgödör, amelyet a templom külső falaira felvitt utolsó vakolási munkálatok során létesítettek.
Az újonnan azonosított fal rendkívül tömör szerkezetű, agyaggal megkötött, csiszolt kőből készült, és a sekrestye északi oldalát lezáró faltól mintegy 50-60 cm távolságra található. A fal keletre és nyugatra is folytatódik.
A régészek szerint elképzelhető, hogy a templom korai korszakának egy lehetséges zárófalát azonosították, de az sem zárható ki, hogy egy eddig ismeretlen építmény faláról van szó.
A gazdag középkori kerámialeletek mellett több középső bronzkori és kora vaskori kerámia is előkerült. A sekrestye lebontott falának közelében, a korabeli épület szintje alatt két őskori sírt azonosítottak, amelyekben szintén kerámiaanyagot találtak.
A feltárásokat a Petrus Italus Trust Egyesület támogatta. A régészek munkáját a felőri és a borgótihai középiskola önkéntes diákjai segítették.
Vermesre a 13. század második felétől telepedtek le a szász telepesek. A falu első írásos említése az 1332–1337-es pápai tizedjegyzékben történt Vermus néven. A középkorban épült vártemplomának tetőszerkezete 2022-ben omlott be.
A közgazdaságtan zsugorflációnak vagy legrammozásnak nevezi azt a folyamat, amely során csökkentik egyes termékek méretét, kiszerelését vagy mennyiségét, miközben a termékek ára változatlan marad, vagy felárazzák. A fogyasztók átverésnek tartják, a kereskedők és a termelők kreatív marketingfogásként könyvelik el.
A jelenség Romániában is felütötte a fejét egy ideje, számos vásárlói panasz érkezett ezzel kapcsolatban az illetékes szervekhez, valamint a közösségi oldalakon is rengetegen adtak hangot ezzel kapcsolatos tapasztalataiknak és felháborodásuknak.
A kormány érzékelte az állampolgári felindultságot és a kabinet csütörtöki ülésén Marcel Ciolacu bejelentette, hogy rendelet készül, amely kötelezi a gyártókat, hogy európai mintára a termékcsomagoláson jól láthatóan tüntessék fel, ha csökkentették a termék súlyát.
A kormányfő felkérte az illetékes ellenőrző hatóságokat, hogy sürgősen lépjenek közbe, és ezzel párhuzamosan a kormány dolgozzon ki egy rendeletet a franciaországi modellt követve: a kereskedők legyenek kötelesek jól látható módon feltüntetni a csomagoláson, hogy csökkent a termék súlya, amennyiben az ár változatlan maradt. A rendelkezés be nem tartása súlyos szankciókkal járjon - javasolta a miniszterelnök.
Ciolacu a fogyasztókkal szembeni csalásnak nevezte, hogy egyes kereskedők csökkentették a termékek súlyát, míg az árak ugyanazok maradtak. Ez valójában egy gazdaságilag indokolatlan álcázott drágítás - fogalmazott.
A franciaországi szabályozás úgy rendelkezik, hogy francia kiskereskedőknek két hónapon át fel kell tüntetniük, ha egyes termékek mennyiségét csökkentették, miközben az áruk változatlan marad, vagy éppenséggel többe kerül.
Egy negyvenéves, kapatos sofőrt igazoltattak szerdán a rendőrök a Bihar megyei Tenke község határában. A Biharhosszúaszóhoz tartozó Vasand falu polgárát alkoholszondába fújtattak, a készülék 1,06 mg/l tiszta alkoholt mutatott ki a leheletében.
Az orvosi lexikon szerint ez már euforikus állapot, ami kifejezetten emelkedett hangulattal, a gátlások elvesztésével, túlzott önbizalommal, erősödő szómenéssel jár. Önbizalomra szüksége is lehetett a sofőrnek, aki miután - bőbeszédűség ide, szószátyárság oda - nem tudta kibeszélni magát szorult helyzetéből, a rendőrségi fogdán érte meg a másnapot.
Ugyancsak szerdán került rendőrségi őrizetbe egy 31 éves tudatmódosult kiskopácsi sofőr, akit a változatosság kedvéért kábítószer hatása alatt történő vezetésen értek tetten Váradalpáron.
A helyszínen elvégzett drogteszt pszichoaktív anyagok lehetséges jelenlétére utalt, így a sofőrt a megyei igazságügyi orvosszakértői szolgálathoz szállították, ahol biológiai mintát vettek az fogyasztott anyag pontos meghatározása érdekében. Ezt követően a sofőrt 24 órára őrizetbe vették.
A renitensek büntetőjogi felelősségre vonása folyamatban van.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.