// 2026. november 7., szombat // Rezso

Orvvaddász-kommandócsoportot füleltek le Kovászna megyében

// HIRDETÉS

Egész illegális fegyverarzenált foglaltak le a simlis nimródok tanyáján.

Vadászni jó, vadászni öröm, mondják egyesek. Persze, törvényes keretek között. Csak hát mindig akadnak olyanok, akik úgy gondolják, szemesnek áll a világ. Így járt el az a négy Kovászna megyei vadorzó is, akiket a minap csíptek fülön a rend éber őrei.

Az hadművelet egészen filmszerűen indult. A rendőrök éjnek idején cserkészték be az egyik vadászterületen épp akciózó orvvadász-kommandó két tagját. Egyiküket, egy 41 éves férfit a tett helyszínén elkapták, a másik jómadár viszont meglógott, hiába szólították fel megállásra, hiába lődöztek a levegőbe, figyelmeztetőleg. Röviddel később azonban őt is utolérték, hamarabb, mint a sánta kutyát.

A kibontakozó nyomozás során őrizetbe vettek még két férfit (52, illetve 35 évesek), szintén vadorzás alapos gyanújával.

Következtek a házkutatások, a gyanúsítottak otthonaiban, illetve két céghelyen. És láss csodát, egész kis fegyverarzenálra bukkantak a kivizsgálók: öt vadászfegyver (kettőre nem volt hivatalos dokumentum), egy házilag módosított illegális fegyver, egy katonai fegyver, két sportfegyver, több mint 400 töltény, oroszlánrészük szintén illegálisan birtokolt jószág. A lőfegyvereken kívül találtak íjat, számszeríjat, nyílvesszőket, nyílhegyeket, három éjszakai látóeszközt, négy távcsövet, egy célzóberendezést, három térfigyelő (pontosabban vadfigyelő) kamerát, hat mobiltelefont és egy laptopot. Ezeket is helyből lefoglalták.

És akkor még ott volt a zsákmány is: a hatóság lefoglalt többek között 152 kiló vadhúst, 46 vadásztrófeát, hét állatbőrt, egy gépkocsit, 6,5 kiló pirotechnikai eszközt, továbbá 2750 lejt, 30 000 forintot és 225 eurót.

A négy gyanúsítottat első lépésben 24 órára őrizetbe vették, majd a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte őket. A kézdivásárhelyi ügyészség pedig folytatja a nyomozást az ügyben.

Ami a környék vadjait illeti, ők nyugodtan alhatnak, bóklászhatnak. Ez a négy jómadár nem fogja zaklatni őket, legalábbis egy jó ideig.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc
Székelyhon

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc

Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.

// még több főtér.ro