// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Őrület: a román politika hisztikirálynője megakadályozta az oltakozást egy részben karanténba zárt településen

// HIRDETÉS

Diana Şoşoacă ezúttal túl messzire ment.

Hiába maradt párt nélkül a román politikai hisztériakeltés műfaját új magasságokba emelő, még a szélsőséges AUR számára is vállalhatatlanná vált Diana Şoşoacă: amíg közösségi média, és az általa eregetett baromságokra fogékony közönség létezik, biztosított a politikai túlélése.

Most például kiderült, hogy a vírustagadó és oltásellenes szenátor asszony egyszerűen megakadályozta, hogy a helybeliek használatba vegyenek egy oltópontot egy olyan településen, ahol már annyira elterjedt a koronavírus, hogy részleges kijárási tilalmat kellett elrendelni.

A Iaşi megyei Domafalváról van szó (románul Răchiteni), ahol augusztus 31-ére 4,56 ezrelékre nőtt a fertőzési ráta, ami miatt hétvégenként este nyolc és hajnali öt óra között kijárási tilalom van érvényben, a boltoknak és vendéglátóhelyeknek pedig este hatkor be kell zárniuk.

Az egészségügyi hatóságok azzal próbálták volna elejét venni a járvány további terjedésének, illetve kísérelték meg védetté tenni a lakosságot, hogy külön oltópontot hoztak létre a településen.

Na, ekkor lépett közbe Diana Şoşoacă.

Összecsődített híveinek egy csoportjával szombaton az oltópont elé vonult, a tőle elvárható hisztériaorgiát rendezett, és ezzel sikerült megakadályozniuk, hogy az emberek bejussanak az oltópontra.

Az esetről a megyei tisztifőorvos számolt be.

Mindez olyan körülmények között történik, hogy Iaşi megye azon megyék közé tartozik, amelyeket a legnagyobb iramban gyűr maga alá a vírus indiai eredetű delta variánsa okozta negyedik hullám.

Érdeklődve várjuk az illetékes hatóságok reakcióját, hiszen Şoşoacă tényleg új szintre vitte az oltásellenes uszítást.

Elvégre az oltás felvételéhez, így az egészséghez való joguk korlátozásával emberek százainak az életét sodorta veszélybe.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro