Megvolt a hagyományos tusnádi beszéd, máris áll a bál.
Magyarország miniszterelnöke idei tusványosi beszédében a saját mondandóján túl, mely elsősorban Magyarország aktuális gazdasági helyzetére, a háború okozta nehézségekre, a Kínának kedvező világpolitikai folyamatokra és az egyre gyengülő Európai Unióra koncentrált, arra is kitért, hogy a román külügyi tárca igyekezett megszabni neki, hogy miről beszéljen a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján. Elmondta, hogy kapott egy „segédanyagot”, mely többek között arra vonatkozott, hogy kerülje a román érzékenységet sértő témákat, például a nemzeti szimbólumok témáját. Majd gyorsan üdvözölte azokat, akik magyar vagy székely zászlókkal érkeztek a rendezvényre. Azt is kiemelte, hogy azt „tanácsolták”, hogy ne beszéljen nem létező romániai közigazgatási területi egységekről, amire kifejtette, hogy elmélkedett egy kicsit azon, hogy mire is gondolhattak román „kollégái”. „ Azt hiszem, Erdélyre és Székelyföldre, de mi sohasem állítottuk, hogy ezek román területi egységek lennének” – adta meg a választ Orbán Viktor.
Szintén „óva intették” attól, hogy a nyugati értékeket rossz színben tűntesse fel. „Ma a nyugati értékeket a migráció, az LMBTQ meg a háború jelenti. Kedves román barátaink, ezeket nem kell rossz színben feltüntetni, rossz színben tűnnek fel maguktól is” – reagált erre a magyar miniszterelnök a többezres tömeg előtt. Orbán Viktor azzal zárta gondolatait a téma kapcsán, hogy ha a román elnök ellátogatna Magyarországra előadást tartani, akkor nem szabnák meg neki, hogy mit mondhat. Hozzátette, hogy Magyarország teljes mellszélességgel támogatja Románia schengeni tagságát, illetve sok sikert kíván az új romániai miniszterelnöknek, aki immár a huszadik a sorban, amióta ő Magyarország kormányfője.
Két nacionalista román szervezet, a Nemzet Útja (Calea Neamului) és az Ortodox Testvériség (Frăţia Ortodoxă) több tucat szimpatizánsa szeretett volna részt venni szombaton Orbán Viktor magyar miniszterelnök beszédén, a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján. Ám a szervezők nem engedték a közel 100 embert a színpad előtti részre. Az Agerpres cikke szerint a két szervezet tagjai nem kapták meg a bejutáshoz szükséges karkötőket, bár azt állítják, hogy regisztráltak az esemény honlapján, amint azt a szervezők megkövetelték. A Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői idén először kötötték regisztrációhoz a részvételt a szombati eseményen, és már péntek este bejelentették, hogy nem fogják beengedni a rendezvényre a Frăţia Ortodoxă szervezet tagjait, vagy más olyan személyt, aki veszélyt jelenthet az esemény békés lebonyolítására vagy a jelenlevők biztonságára.
Az esemény megkezdése előtt a nacionalisták a tábor főbejárata előtt gyülekeztek, csendőrök gyűrűjében. Mihai Tîrnoveanu, a Calea Neamului és Dan Grăjdeanu, Frăţia Ortodoxă elnöke azt állítják, hogy a csoport tagjai visszaélés áldozatai, és lábbal tiporják jogaikat, tekintve, hogy békésen viselkednek, nem zavarták meg a rendezvényt. A csoport tagjai román zászlókkal vonultak fel, illetve egy molinóval, amelyen ez olvasható: „Egy örök dolog van: Erdély – román föld”.
A magyar miniszterelnök sajtófőnöke számolt be arról, hogy levélben mondott köszönetet Marcel Ciolacu román kormányfőnek Orbán Viktor a napokban lezajlott bukaresti tárgyalásaikért, valamint a tusnádfürdői szabadegyetem zavartalan lebonyolításának biztosításáért. „Köszönöm Önnek és a román hatóságoknak, hogy a tusnádfürdői szabadegyetem biztonságát megteremtették, és a mai beszédem békés és zavartalan lebonyolítását lehetővé tették” – olvashatóak Orbán sorai, akit közben máris intenzíven támad a román sajtó revizionistának titulált beszéde miatt.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.