// 2026. november 9., hétfő // Tivadar

Olyan sok pénzt költenek nálunk a szülők a gyerek magánóráira, hogy annyiból zsenikeltetőt lehetne nyitni

// HIRDETÉS

Nem működik valami jól a szisztem, így apáék kénytelenek a zsebükbe nyúlni. Mélyen.

Virágzik a magánórabiznisz Romániában, azon belül is elsősorban Erdélyben, itt vallják be ugyanis a tanárok a legtöbb jövedelmet az iskolán kívüli tevékenységből.

Az adóhatóság szerint 2018-ban országszerte 4135 személy összesen több mint 35 millió lejt keresett magánórákból, átlagosan 8543 lejt személyenként. Ez az a része a delikvenseknek, akik bevallották az extra jövedelmet, tehát valószínűleg csak a jéghegy csúcsa.

Ez pontosan megmutatja a hazai oktatásügyi káoszt, a tanterv és a diákok túlterheltségét, és azt hogy a szülők saját pénztárcájuk, illetve gyermekük amúgy is kevés szabadidejének rovására kénytelenek legalább részben helyrehozni azt, amit az oktatásügyi politikusok harminc éve elrontanak. A tanárok a túlzsúfolt tanterv mellett egyszerűen képtelenek rendesen leadni a sok anyagot órán, így sok diák úgy megy haza, ahogy bement a suliba: hülyén. A szülők pedig csemetéjük érvényesülése érdekében hajlandók bármire – ha viszonylag tehetősek. Ha nem, a srácuk megszívta.

Csak Kolozsváron 1200 személy jelentett be tavaly összesen csaknem nyolcmillió lejnyi jövedelmet magánórák címén. Egy tavalyi felmérés szerint a legtöbben a nyolcadikos képességvizsga előtt, illetve a gimnáziumi évek alatt zavarják el a pulyát magántanulni, és matekból meg románból kell a leggyakrabban pótolni.

Még felsorolok itt pár számot, amitől az iskoláskorú gyermekek szüleinek ökölbe szorul a bicska a zsebében (szándékos képzavar!).

Egy magánóra olyan 60-70 lejbe kerül.

Egy gimis srác heti magánórapénze átlagosan 150 lej. Nem jártam matek extrára, de ez havonta 600 ropogós román lej.

Ugye fáj?

Csak Kolozsváron összesen több mint egymillió-kétszázezer lejt költenek a szülők hetente (!) magánórákra.

Pedig milyen jól jönne az a pénz otthon is. Kéne az a menő gitár, meg a barkácsszett apának, a 65 funkciós konyhagép, meg az új cici anyának, meg mondjuk a gyerek is kaphatna egy kicsit drágább hátba verést.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro