// 2026. november 7., szombat // Rezso

Nyár vége óta nem voltak ilyen alacsonyak a járványszámok, de sajnos ez csak a két hullám közötti „pihenő”

// HIRDETÉS

Az egészségügyi személyzet legalább fellélegezhet egy kicsit, mielőtt jön az újabb roham.

Pillanatnyilag fellélegezhetnek egy kicsit az egészségügyben dolgozók: a hétfői járványszámok a nyár végiekre hasonlítanak, a különbség csak az, hogy akkor már felszállóban voltak, most pedig – egyelőre – leszállóban vannak ezek az értékek.

Az elmúlt 24 órában például 803 új fertőzöttet regisztráltak, igaz ehhez hozzájárult a hétvégi, laza tesztüzemmód is.

Az egy nap alatt elhunytak száma ugyanakkor már szeptember eleje óta nem volt ilyen alacsony: 54-en adták fel a küzdelmet a vírussal, közülük mindössze hárman voltak beoltva.

Az intenzív osztályokon is „csak” 881 ember küzd az életéért, ilyen legutóbb szeptember közepén volt.

Közülük mindössze 82-en oltatták be magukat.

Kórházban összesen 110 kiskorút ápolnak, közülük 5-öt intenzív osztályon.

Jelenleg már csak Arad megyében érvényes a sárga forgatókönyv, minden más megye bezöldült.

Persze a tavalyi tapasztalatok alapján tudjuk, hogy az ünnepek alatti népvándorlás meg fogja hozni a gyümölcsét – a szakértők is arra figyelmeztetnek, hogy januártól várhatóan ismét emelkedni fognak a járványszámok, kezdődik az 5. hullám.

Hogy ez mennyire lesz súlyos, az azon is múlik, hogy állunk az oltással, de azzal rosszul állunk, úgyhogy súlyos lesz az is.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro