// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Néppárt: káros és megtévesztő, hogy az RMDSZ sikerként állítja be a választási eredményét

// HIRDETÉS

És persze ismét sürgetik a többpárti egyeztetést. Ki tudja hányadszor.

A Magyar Polgári Párt (MPP) után az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) országos elnöksége is úgy érezte, kommentálnia kell az RMDSZ jelöltjének a vasárnapi eredményét, amely az alakulat szerint

„távolról sem tükrözi az erdélyi magyar közösség valódi erejét”.

A néppárt egyenesen „károsnak és megtévesztőnek” nevez minden olyan próbálkozást, mely magyar sikerként igyekszik bemutatni, hogy Kelemen Hunor az érvényes szavazatok 3,9 százalékát gyűjtötte be az államfőválasztáson.

Az EMNP megjegyzi még, hogy az RMDSZ jelöltje és kommunikációs csapata félrevezeti a nyilvánosságot, amikor arról beszél, hogy a 2014-es magyar eredménynél jobb lett a vasárnapi.

„Elhallgatják, hogy az előző alkalommal két magyar államelnök-jelölt is indult – Kelemen Hunor az RMDSZ jelöltjeként, továbbá Szilágyi Zsolt az Erdélyi Magyar Néppárt színeiben – és összesen több magyar választót sikerült mozgósítaniuk, mint most az RMDSZ-nek” – így a közlemény.

A néppárt szerint valódi magyar–magyar párbeszéd hiányában tovább erősödik a választók apátiája, és ismét arra kérik az RMDSZ vezetőit,

„tegyék félre egyéb érdekeiket és legyenek partnerek az új magyar egység megteremtésében”.

A néppárt a választások előtt is üzent az RMDSZ-nek, erről itt írtunk.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro