// 2026. november 7., szombat // Rezso

Német képviselő az EP-ben: Románia finoman szólva Európa vadnyugatja, nincs helye a schengeni övezetben

// HIRDETÉS

Míg az ország vezetői abban bíznak, hogy még idén csatlakozhatunk a schengeni térséghez, vannak képviselők, akik szerint az uniós tagságra sem vagyunk méltók.

Az elmúlt években elsősorban Németországon és Hollandián múlott Románia schengeni csatlakozása, de miután augusztusban Olaf Scholz német kancellár is támogatását adta az ország teljes körű tagságához, mindenki biztosra veszi, hogy

még idén megtörténik a várva várt csoda.

Az Európai Unió illetékes testülete, az Igazságügyi és Belügyi Tanács decemberben dönthet, az Európai Parlament ugyanakkor az október 17–20. közötti ülésszakán bocsátja szavazásra az ezzel kapcsolatos állásfoglalását. Csúcsra pörgött a lobbizás: bár a romániai EP-képviselők egységfrontot alkotnak, és láthatóan európai szinten is nőtt az ügy támogatottsága, vannak, akik kifejezetten ellene vannak a csatlakozásnak.

Guido Reil, az Identitás és Demokrácia (ID) képviselőcsoportjának tagja szerdán keményen odapörkölt Romániának egy felszólalásában, azt állítva, hogy az ország még az EU-tagságra sem méltó, nemhogy a szabad közlekedést biztosító övezethez való tartozásra. Kifejezetten sértőre sikerült Reil – állítólag – barátságos szándékú jellemzése Romániáról. Szerinte Európa vadkeletje, mely Bulgáriához hasonlóan nem érdemli meg, hogy az Európai Unió vagy Schengen tagja legyen.

Még Ukrajnában is jobb az infrastruktúra, mint Romániában

– tette hozzá.

Az ülés vezetője figyelmeztette a sértő hangnemre, és indítványozta az Európai Parlament elnökénél, hogy büntesse meg a német EP-képviselőt a megnyilvánulásáért.

Reil egyébként az Alternatíva Németországért (AfD) politikai párt képviselője, amelyet 2013-ban alapítottak, kritikusai jobboldali (szélsőjobboldali) populista és euroszkeptikus pártnak mondják.

Egy másik német EP-képviselő, Gunnar Beck (szintén az ID képviselőcsoportból) úgy vélekedett, az övezetnek inkább egy reformra lenne szükség, mintsem három korrupt ország (Románia, Horvátország és Bulgária) felvételére, mely

csak növelné a tömeges migrációt.

A román EP-képviselők nem erre számítottak, többen is elítélték az elhangzottakat. Dacian Cioloş például azzal vágott vissza az üléstermet időközben elhagyó Guido Reilnek, hogy ha Románia nem kezelte volna kifogástalanul az ukrán menekültek kérdését a határnál, akkor a német képviselő ténylegesen megtapasztalhatta volna, hogy milyen az igazi vadnyugat.

A schengeni csatlakozás mellett érvelt Klaus Iohannis államfő is az Európai Politikai Közösség Prágában megtartott első ülése előtt: az ukrajnai háború egyértelművé tette az egység szükségességét, márpedig Románia, Bulgária és Horvátország felvétele a schengeni térségbe erősítené az EU egységét. Cáfolta Rareş Bogdan nemzeti liberális párti EP-képviselő elhamarkodott kijelentését, miszerint Románia blokkolhatja határainál az ukrajnai gabonaexportot, ha nem születik számára kedvező döntés.

Sajtóértesülések szerint Hollandia kormányfője, Mark Rutte jövő héten Romániába érkezik, hogy maga is meggyőződjön, milyen előrelépések történtek az előző évekhez képest a csatlakozás érdekében.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro