// 2026. október 14., szerda // Helén

Nem túl biztató, hogy még két tucatnyi szabad ágy sincs az intenzív osztályokon

// HIRDETÉS

Ezt a kormányfő és az illetékes államtitkár is megerősítette. De persze azt ígérik, hogy dolgoznak az ügy megoldásán.

Bár az adatok szerint a koronavírus-járvány éppen visszahúzódóban van, a kórházakban még mindig igencsak súlyos a helyzet.

Főleg az intenzív osztályokon, ahol a súlyos állapotban levő fertőzötteket ápolják, akik esetében szövődmények léptek fel.

Mivel a vírus brit variánsa gyorsabban terjed, többen betegednek meg, így az intenzív osztályok is gyorsabban beteltek.

Ezért aztán

jelenleg már csak 20 ágy áll a koronavírusos betegek rendelkezésére az intenzív osztályokon.

Ezt maga Florin Cîţu miniszterelnök jelentette be vasárnap este.

Mint ismert, jelenleg ő vezeti ügyvivőként az egészségügyi tárcát, miután menesztette Vlad Voiculescu minisztert, ezért ő a legfőbb illetékes.

A kormányfő szerint ez a szám is annak köszönhető, hogy csütörtöktől vasárnapig sikerült beüzemelni 12 új ágyat.

Azonban még ezzel sem sikerült elérni az 1600-as célt, ezért aztán az intenzív osztályokon továbbra is feszült a helyzet.

Az illetékesek minden esetre dolgoznak az ügyön: legalábbis Andrei Baciu államtitkár szerint éppen

73 új intenzív terápiás ágy rendszerbe állításán dolgoznak, de azért még időbe telik, amíg sikerül beüzemelni őket,

így az egészségügyi rendszerre nehezedő nyomás még nem enyhül.

Azért jó hírt is mondott: mivel a jelek szerint a járvány ereje csökkenőben, szerinte nem esélytelen, hogy június elsejétől enyhítsenek a korlátozásokon.

Ehhez persze az is szükséges, hogy minél többen beoltassák magukat.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!
Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

A szóbeli ígérettől a közös megegyezésig: mire mond igent a munkavállaló, amikor aláírja a szerződést?
Krónika

A szóbeli ígérettől a közös megegyezésig: mire mond igent a munkavállaló, amikor aláírja a szerződést?

Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.

Törvénytervezet: nem küldenék börtönbe azokat, akiknél saját használatra találnak kábítószert – hírmix
Főtér

Törvénytervezet: nem küldenék börtönbe azokat, akiknél saját használatra találnak kábítószert – hírmix

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye
Székelyhon

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

A játszótérhez már nagyok, hát kikértek két sört a fiatalok: még a szüleiket is megbüntették
Székelyhon

A játszótérhez már nagyok, hát kikértek két sört a fiatalok: még a szüleiket is megbüntették

Több mint ötezer lejes pénzbírságot róttak ki a marosvásárhelyi helyi rendőrök, miután két fiatalt sörözésen kaptak. Az őket kiszolgáló pincér járt rosszabbul.

// még több főtér.ro