// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Nem tud elszakadni a témától: napok óta a miccs és manele foglalkoztatja Temesvár polgármesterét

// HIRDETÉS

Még jó, hogy nincsenek fontosabb ügyek, melyek lekössék.

Előfordul néha, hogy megakad a lemez, és ugyanaz a téma merül fel bennünk újra és újra. Valami hasonló történhetett a furcsa megnyilatkozásairól ismert Nicolae Robuval is, aki a héten már többször kifejtette a véleményét a miccsről, ami a románok legnépszerűbb eledele, és a maneleről, ami szintén elég népszerű bizonyos körökben. Mivel úgy gondolta, hogy elsőre nem értették meg az emberek a mondanivalóját, ismételten elmagyarázta, mi a baja ezekkel.

A Facebookon tisztázta, hogy szó sincs arról, hogy betiltották volna a manelét és a miccset a városban – egyébként is ő valójában tiszteli a manele-rajongókat, akárcsak minden egyes állampolgárt. Mindössze annyit akar elérni, hogy a város legfontosabb nyílt terein, például a Győzelem (Victoriei) téren, a Dóm-téren (Unirii), a Szent György-téren, vagy a Rózsaparkban ne lehessen ezt a zenét hallgatni. Zárt helyeken továbbra is mehet a buli, sőt, a közterületeken is, a polgármesteri hivataltól kapott engedéllyel, de kifejezetten zárt helyeken.

A parázson sütött miccsről a polgármester azt mondta, a lakosság számtalan esetben panaszkodott a füstre és a sülő miccsek jellegzetes szagára, ezért nyílt tereken betiltaná a sütögetést. Ez azonban nem vonatkozik magánterületekre. Azzal sincs baj, ha olyan előállítási módszereket alkalmaznak, melyek nem járnak együtt a miccssütésre jellemző erős füst- és szagképződéssel.

„Kérdem én: normális, hogy a mi gyönyörű tereinket és parkjainkat füst lepje el?” – teszi fel a kérdést a közösségi oldalán Robu, aki továbbra is forradalmárnak képzeli magát. A román néplélek zenei ízlése és étkezési szokása nagy reformátorának.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro