// 2026. november 9., hétfő // Tivadar

Nem lehet elégszer elmondani: az oltás véd a súlyos megbetegedéstől, mások megfertőzése pedig nem alapvető emberi jog

// HIRDETÉS

Nézze meg, milyen tüneteket okoz, ha megfertőződik a delta variánssal.

Az már csak idő kérdése, hogy mikor durran be igazán Romániában is a koronavírus indiai eredetű delta variánsa negyedik hullám, és az sem kérdés, hogy hamarosan itt is ez a változat válik dominánssá; megnyugtató viszont, hogy az oltottak biztonságban érezhetik magukat – intett mindenkit Ioana Mihăilă egészségügyi miniszter.

Mint elmondta, az Országos Közegészségügyi Igazgatóság (INSP) becslései szerint

szeptember közepére már napi 1600 esetre lehet számítani,

ám mivel a delta variáns sokkal agresszívabban terjed az eddigieknél, a miniszter szerint ez még optimista becslés, ezért felkérte az intézetet, végezze el újra az elemzést, mert a vírus terjedésének sebessége alapján könnyen megtörténhet, hogy ezt a számot még jóval szeptember közepe előtt elérjük.

Azt ugyanakkor nem tartja nagyon valószínűnek, hogy ismét eljutunk a napi 10 000 esetig, mivel a lakosság mintegy negyede már átoltott, így ők védettek.

A miniszter egyértelműen kijelentette:

azokra, akik felvették a teljes oltást, nem lesz veszélyes a negyedik hullám,

az oltások ugyanis 90 százalékban védenek a fertőzés súlyos, kórházi kezelést igénylő formáitól.

Az is beszédes, hogy azok közül, akik eddig a delta variáns okozta fertőzés szövődményeiben haltak meg, senki sem volt beoltva.

Ismét megszólalt a témában a miniszter pártbeli főnöke, Dan Barna miniszterelnök-helyettes, az USR-PLUS társelnöke is, aki emlékeztetett: a külföldi példák alapján a delta variáns által megfertőzött személyek 97 százaléka oltatlan, a maradék 3 százalék esetében pedig a fertőzés enyhe, szinte elhanyagolható tünetekkel zajlik le, így ők nem is szorultak orvosi ellátásra, nem terhelték le az egészségügyet.

Barna ismét csak kijelentette: logikusabb, ha a nem létfontosságú intézményekbe – például a bevásárlóközpontokba – korlátozzák hétvégén az oltatlanok belépését, hiszen ezzel csökkenhet a tömeg kialakulásának, és a fertőzés tömeges terjedésének a veszélye, ami a korlátozások szigorítását vonná maga után.

A miniszterelnök-helyettes egyszerű, de nehezen cáfolható érvvel állt elő amellett, hogy miért szükséges az oltás, és miért korlátozható az oltatlanok belépése bizonyos helyekre: az nem alapvető emberi jog, hogy megfertőzzünk másokat.

A megelőző intézkedések pedig nem az oltottakat védik, hiszen ők már védettek, hanem éppen az oltatlanokat,

mivel ők azok, akik kitettek a megfertőződés veszélyének.

Az máris tény egyébként, hogy vasárnaptól a diszkókba, klubokba és játéktermekbe csakis oltottak léphetnek be, de az egészségügyi minisztérium tervei szerint bizonyos helyekre – akár a vendéglátóhelyek belső tereibe – szintén csak azokat engedhetik majd be, akik már felvették az oltást.

Azt egyébként, hogy

ha az oltottak el is kapják a vírust, csupán elhanyagolható mértékű tünetek jelentkeznek,

egy felmérés is igazolja.

Eszerint a delta variáns oltatlanok esetében az öt leggyakoribb tünet a fejfájás, a torokfájás, az orrfolyás, a láz és a makacs köhögés.

Az oltottak körében eltérőek a tünetek annak függvényében, hogy egy vagy két oltást kaptak.

A még csak egyszer beoltottak fejfájásra, orrfolyásra, torokfájásra, gyakori tüsszentésre és makacs köhögésre panaszkodtak.

Vagyis látható, hogy a láz esetükben már nincs az első öt tünet között, a helyét átvette a tüsszögés.

Akik mindkét oltást felvették, fejfájást, orrfolyást, tüsszögést, torokfájást és a szaglás ideiglenes elvesztését jelölték meg a tünetek között, vagyis itt a láz mellett már a köhögés sem jelentkezik, lényegesen enyhébb a fertőzés lefolyása.

Szóval mindenképpen érdemes és ajánlott felvenni azt az oltást.

Az utóbbi 24 órában 150 új esetet regisztráltak, egy ember meghalt. Kórházban 410 személyt ápolnak, közülük 49-et intenzív osztályon.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro