// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Nem jött össze az erdélyi fociálom, Bukarestbe került a kupa

// HIRDETÉS

Furcsaságokkal tarkított meccsen maradt alul a Sepsi OSK a FCSB-vel szemben a román kupadöntőben. És nem hiányzott a magyarellenesség sem.

Álom maradt a kupagyőzelem a Sepsi OSK számára, a székelyföldi focicsapat a döntőben nem bírt a FCSB-vel. A pályán és azon kívül is történtek furcsa dolgok a meccs előtt és alatt.

Először is a román szövetség egyszerűen nem akarta (mert valószínűleg nem is tudta és nem is merte) megmondani a Sepsinek, hogy Fülöp István játszhat-e a döntőben? A versenykiírásban és a fegyelmi szabályzatban ugyanis eltérő módon szerepel, hogy a Román Kupa mely szakasza után nullázódnak le a sárga lapok.

Egy ilyen eset miatt óvta meg a Dinamo a FCSB elleni elődöntőt, azt állítva, hogy Andrei Vlad kapusnak eltiltását kellett volna tölteni az első meccsen. A szövetség elutasította az óvást, a koronavírustól sújtott Dinamo ezért a nemzetközi Sportdöntőbíróságra megy az ügyben, a Vladdal azonos helyzetben levő Fülöp szerepeltetését pedig nem merte megkockáztatni a Sepsi – még úgy sem, hogy egy esetleges óvással a FCSB önmagát szúrta volna tökön, elismerve a Dinamo igazát.

Aztán a Magyar Televízió sportcsatornája, az M4 jelentette be alig tíz perccel a kezdés előtt, hogy hiába tűzte műsorára a döntőt, egy órával a meccs előtt a román jogtulajdonostól kapott üzenet alapján mégsem rendelkezik a közvetítési jogokkal.

Aztán jött maga a meccs, ami nem volt egy nagy szám, látszott, hogy az öt hét alatt tíz meccset játszó Sepsi jóval fáradtabb csapat, mint ellenfele. A FCSB-nek most nagyon jól jöttek a CFR koronavírus-esetei, mert a hétvégén nem kellett meccset játszania, és a második félidőben bedarálta a Sepsit. Bár a gólhoz azért kellett a szentgyörgyi védelem bődületes bakisorozata is.

Dennis Man belőtte, Gigi Becali csapata begyűjtötte a klub 24. Román Kupáját, a Sepsi pedig szegényebb lett egy álommal, egy serleggel és egy európai kupaszerepléssel.

Mivel a döntő is zárt kapus volt, akárcsak a többi járvány alatti focimeccs, a stadionban nem volt aki szidalmazza a magyarokat. Ezt pótolták be szerda éjjel a FCSB ultrái a csapat berceni- edzőközpontja előtt, ahol a hazatérő játékosokkal együtt ünnepelve kerültek elő a magyarokat és Magyarországot mocskoló ismert rigmusok.

Román Kupa, döntő: Sepsi OSK–FCSB 0-1

Gólszerző: Man (65.)

Kiállítva: Buhenna (Sepsi, 80.)

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro