// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Nem igazán mondható el, hogy a román hatóságok hatékonyan mentik az állatokat a 14 ezer juhval tengerbe borult hajóról

// HIRDETÉS

Persze az időjárás is közbeszól.

Nehezen lehetne alátámasztani azt az állítást, hogy a katasztrófa-védelmisek mesés hatékonysággal és operativitással mentik a vasárnap a midiai kikötőben 14 ezer juhval a fedélzetén a Fekete-tengerbe borult, Queen Hind nevű hajón rekedt állatokat.

Az igazság ugyanis az, hogy az illetékeseknek eddig összesen 49 állatot sikerült kihozniuk a hajótestből, miután az előzőleg kimenekített 32 mellett sikerült még 17-et szárazföldre vinniük.

Az állatvédő szervezetek szerint apokaliptikus jelenetek láthatók a baleset helyszínén: a felborult hajóban egymásra zuhanva, halomban állnak az elpusztult és a még élő állatok, miközben több tucatnyi birka holtteste lebeg a hajó körül a tengerben.

https://www.facebook.com/CaiiLiberidinLetea/posts/2305681966320969

A mentőegységek kedden is megpróbálnak kihozni annyi állatot, amennyit csak lehet, de a munkájukat nagyban nehezíti a zord időjárás.

Mint megírtuk, a palaui zászló alatt közlekedő hajón 22 szíriai matróz szolgált, őket sikerült kimenteni.

A szakemberek feltételezései szerint a hajó azért borult fel, mert a kapitány rosszul helyezte el a hajón az állatoknak szánt takarmányt, ami kibillentette a vízi járművet az egyensúlyából.

Az állatvédők szerint ideje lenne véget vetni annak a gyakorlatnak, hogy Románia élő állatokat exportál, ehelyett már feldolgozva kellene őket értékesíteni.

A romániai juh- és kecske legfőbb piaca a Közel-Kelet, ahol köztudomásúlag vallási okokból nem esznek sertéshúst.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro