// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Premier: nem engedi az oltatlan személyzetet a koronások közelébe egy kórházigazgató

// HIRDETÉS

Nemcsak a Covid-osztályról tiltottak ki őket, hanem az összes olyan részlegről, ahol fertőzöttek is megfordulhatnak.

Romániában egyelőre még csak pedzegetik, hogy bizonyos ágazatokban, például az egészségügyben dolgozók körében kötelezővé kellene tenni az oltást a negyedik járványhullám megfékezéséért, de konkrét döntés még nem született erről. Olaszországban és Franciaországban – ahonnan Románia sok intézkedést lemásolt az előző járványhullámok alkalmával – már nem opció az orvosok, nővérek, ápolók, mentősök számára az oltakozás, már amennyiben továbbra is betegekkel akarnak foglalkozni.

Az első kórházigazgató, aki saját hatáskörben hozott döntést ez ügyben: a dési városi kórház menedzsere, Mihai Pandrea. Az általa vezetett intézményben két hét alatt duplájára nőtt a fertőzöttek száma.

Ahogy más kórházak az országban, a dési is rekord idő alatt telt meg:

jelenleg 23 koronást ápolnak, ebből hatan súlyos állapotban fekszenek az intenzív terápiás osztályon.

A kórházban a személyzet 83%-a oltott, ami nem is annyira rossz arány, mégis, Pandrea jobbnak látja, ha az oltatlan személyzetet olyan osztályokra helyezi át, ahol nem érintkezhetnek koronásokkal. A Covid-19-osztályon kívül kitiltotta az oltatlanokat az intenzív terápiáról, a sürgősségiről, a radiológiáról és más részlegekről is. Elsősorban asszisztenseket érint az intézkedés, akik

a fizetésükön is érezni fogják ezt.

Az igazgató elmondta: meggyőződése szerint jelenleg a fertőzöttekkel foglalkozó részlegeken kötelezővé kellene tenni az oltást az egészségügyi dolgozók számára. Mivel központilag nem született döntés, ő annyit tehet, hogy áthelyezi az oltatlanokat egyik részlegről a másikra. Az intézkedésről már tájékoztatta az érintett személyzetet.

Désen a lakosságarányos fertőzési ráta szerdán 3,05 ezreléken állt, és egyetlen nap alatt 117 új esetet regisztráltak.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro