// 2026. október 14., szerda // Helén

Nem csak az Úrnak szolgált, adót is csalt közben egy váradi ortodox pap – most körözik

// HIRDETÉS

Sehol nem találják az adócsalás miatt jogerősen kilenc évre ítélt egykori pópát.

Érdekes figura lehet a nagyváradi Holdas templom volt papja, Ovidiu Pop, aki szolgálati évei alatt nemcsak az Úrnak és a híveknek szolgált, hanem kétes üzleti kapcsolatokba is bonyolódott. A többek között külföldön tanult, egyébként szilágysági származású ortodox pap 1999-ben került Nagyváradra. Már akkor kivételes üzleti érzékről tett tanúbizonyságot azzal, hogy a nyugati országokból behozott használt gépkocsikkal kereskedett, gépparkká alakítva az ortodox püspökség, illetve a parókia udvarát. De nem ezzel szúrt szemet a bűnüldöző szerveknél, hanem adócsaló tevékenységével.

2012 és 2014 között üzlettársával, Kallos Loranddal közösen egy adócsaló hálózatot működtetett, mely a Varadia Bussines nevű cég köré csoportosult. Azzal foglalkoztak, hogy különböző fantomcégeken keresztül magyarországi mészárszékektől vásároltak fel húsipari termékeket, amit aztán a Varadia Bussines vállalaton keresztül értékesítettek. A fantomcégek óriási adótartozásokat halmoztak fel, miközben a húst rendkívül jutányos áron adták tovább a vállaltnak. A keletkezett kár 1,8 millió euróra tehető. 2014-ben lepleződtek le, nem sokkal a vádemelés után Ovidiu Popot felmentették a papi szolgálat alól. Az első ítélet 2018-ban született, de a vádlottak fellebbezést nyújtottak be ellene.

A nagyváradi fellebbviteli bíróság csütörtökön hozott jogerős ítéletet az ügyben fenntartva a bíróság korábbi döntését, mely 9 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a két fő vádlottat. A fellebbviteli bíróság egyedül a adócsaló hálózat további tagjai esetében enyhített, illetve szigorított az eredetileg kiszabott büntetéseken.

Kallos Lorandot azóta bebörtönözték, Ovidiu Popot viszont sehol nem találjak, ezért körözést adtak ki ellene.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!
Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

A szóbeli ígérettől a közös megegyezésig: mire mond igent a munkavállaló, amikor aláírja a szerződést?
Krónika

A szóbeli ígérettől a közös megegyezésig: mire mond igent a munkavállaló, amikor aláírja a szerződést?

Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.

Törvénytervezet: nem küldenék börtönbe azokat, akiknél saját használatra találnak kábítószert – hírmix
Főtér

Törvénytervezet: nem küldenék börtönbe azokat, akiknél saját használatra találnak kábítószert – hírmix

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye
Székelyhon

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

// még több főtér.ro