// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Néhány év múlva teljes egészében elkészülhet az egyik, Erdélyt átszelő autópálya. Már ha a kivitelező képes megbirkózni a felada

// HIRDETÉS

Kiválasztották a cégeket, amelyeknek egy viszonylag rövid szakaszt kell megépíteniük – igaz, alagutakkal együtt.

Esély mutatkozik arra, hogy négy év múlva teljes egészében elkészüljön az első autópálya, amely átszeli Erdélyt: az országos közútkezelő győztest hirdetett az A1-es jelű dél-erdélyi autópálya Lugos és Déva közötti hiányzó, 9,13 kilométer hosszú szakasza megépítésére kiírt pályázaton.

A kiválasztott konzorcium nem nyugati, és nem is török: egy román-bosnyák társulást bíztak meg az építéssel, amelyet a Spedition UMB, a Tehnostrade, a SA & PE Construct Kft. és az Euro-Asfalt alkot.

A szakasz ugyan rövidnek tűnik, de komplikált, ugyanis ebből 2,13 kilométer alagút.

Az összes többi autópályához hasonlóan ennek a szakasznak is viszontagságos a sorsa, már hosszú évek óta készen kellene lennie.

Ehhez képest legutóbb márciusban fulladt kudarcba a megépítésére kiírt pályázat, mivel arra csupán egyetlen, török cég jelentkezett, de mint kiderült, az ő pályázata sem felelt meg a kiírásban szereplő feltételeknek.

Az útügyi illetékesek most igyekeztek kedvezőbb feltételeket teremteni ahhoz, hogy végre tényleg megépüljön az útszakasz.

Míg tavasszal még 1,36 milliárd lejt szántak rá, és a tervezésre 10, a kivitelezésre pedig 28 hónapot szántak, most – belekalkulálva az elszállt építőanyag-árakat is – 1,826 milliárd lejt különítettek el az építkezésre.

A kivitelező is több időt kap: 11 hónap áll rendelkezésére a tervezésre, a kivitelezésre pedig 34.

A szükséges összegből mintegy egymilliárd lej az EU-s helyreállítási programból származik, ezért a 2026-os befejezési határidőt szigorúan be kell tartani.

Ami lehet, hogy nem is lesz annyira könnyű.

A közlekedési beruházások monitorozásával foglalkozó Pro Infrastruktúra civil szervezet ugyanis arra hívta fel a figyelmet, hogy fennáll a veszélye annak, hogy a Dorinel  Umbrărescu üzletember tulajdonában álló UMB egy kicsit túlvállalja magát.

A cég ugyanis a jelenleg kivitelezés alatt álló 23 autópálya-építési projekt közül kilencet nyert el, vagyis 440 kilométerből több mint 155-öt.

Persze ha sikerül megfelelő számú alvállalkozót találni, akkor elvileg nem lehet baj.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro