// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Nagyon égő: egy incidens miatt Bukarestből Budapestre menekítette az Eb-trófeát az UEFA (VIDEÓval)

// HIRDETÉS

A szeszélyes időjárás megtréfálta és meg is ijesztette a szervezőket.

Ha babonásak lennénk, azt mondanánk, nem túl jók az előjelei az idén nyáron megtartandó labdarúgó Európa-bajnokság bukaresti meccseinek, miután vasárnap délután kisebb incidens árnyékolta be az eseményt.

Mint ismeretes, idén premierként nem egy vagy két rendező ország lesz, hanem több európai város is otthont ad az Eb meccseinek.

Ezek közé tartozik Bukarest és Budapest is.

Az Európai labdarúgó-szövetség (UEFA) máris gőzerővel készül, hiszen június közepén rajtol az esemény.

Ennek előrendezvényeként megturnéztatja a torna trófeáját, az Henri Delaunay-kupát a helyszíneken.

A méretes, nyolc kilós ezüsttrófea vasárnap érkezett Bukarestbe, ahol a meccseknek otthont adó Nemzeti Stadionban állították ki – persze a járványhelyzet miatt nem a nagyközönség számára –, és a romániai sportilletékesek mindegyike fontosnak tartotta elmondani, mekkora jelentőséggel bír a jeles esemény az ország számára.

A protokolleseményeket követően aztán a kupát ott hagyták egy állványon az Eb szponzorait hirdető reklámfal előtt, hogy háttérül szolgálhasson a tévéstábok élő bejelentkezéseihez.

És ekkor történt a malőr.

Bukarestben ugyanis heves szél dühöngött vasárnap délután. Olyannyira, hogy elkezdte tépázni a reklámfalat, amely egy erősebb széllökés nyomán el is dőlt – egyenesen a kupára.

Mindezt éppen akkor, amikor az egyik hírcsatorna riportere élőben tudósított a helyszínről.

https://

Az illetékesek persze kétségbeesetten rohantak, hogy visszaállítsák a helyére a trófeát, amely a jelek szerint nem szenvedett károsodást.

Az UEFA azonban úgy döntött: lerövidíti az időtartamot, ameddig a serlegnek Bukarestben kellett volna időznie, így a tervezettnél néhány órával korábban a következő helyszínre, Budapestre szállították.

Reméljük, ott nem éri semmi baj.

Bukarestben egyébként három csoportmeccset – az Ausztria-Észak-Macedónia, az Ukrajna-Észak-Macedónia és az Ukrajna-Ausztria összecsapást – játszanak, valamint egy nyolcaddöntőt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro