Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki egy román nő ellen, aki közel egymillió eurót csalt ki egy spanyol nyugdíjastól. A pótérettségizők alig egyharmada ment át a vizsgán.
Június végi kimutatások szerint országos szinten 16 ezer álláshelyből 13 ezer volt betöltve a büntetésvégrehajtásban, azaz háromezer alkalmazott hiányzik a rendszerből. Erről Alina Gorghiu igazságügyi miniszter beszélt hétfőn a Bákó megyei Târgu Ocna településen található Constantin Brâncoveanu börtöntisztképző „Avram Iancu - 200” elnevezésű évfolyamának diplomaosztó ünnepségén.
A tárcavezető szerint a börtöntiszti pályafutás számos kihívással és nagy felelősséggel jár. A miniszteri szavak ez esetben nem a ballagások esetében ismételgetett üres, unalmas, megszokott frázisok. Sokba kerülhet a társadalom számára, ha a büntetésvégrehajtásban dolgozók némelyike felelőtlen magatartást tanúsít a munkahelyén.
Alina Gorghiu bízik abban, hogy az újonnan végzett tisztek frissességet hoznak a rendszerbe, mivel nagy problémát jelent a humánerőforráshiány. Mint mondta, dolgoznak azon, hogy orvosolják a kialakult helyzetet, első körben úgy, hogy kezdeményeztünk egy memorandumot további 1600 rendőrségi álláshelyre vonatkozóan. Ez jelenleg az engedélyeztetési fázisban van, hamarosan a kormány elé kerül.
A miniszter azt is megjegyezte, hogy történtek előrelépések a nemek közötti egyenlőség előmozdítása terén, hiszen a diplomázók 32,95 százaléka nő, szám szerint 87-en. Az Országos Börtönigazgatóságnál (ANP) 3386 helyet töltenek be nők (26 százalék), míg a vezetőségben 24 százalék az arányuk.
Gorghiu egy másik bejelentést is tett, miszerint az igazságügyi minisztérium dolgozik egy útmutatón az erőszakos cselekmények és a szexuális zaklatás bejelentésére vonatkozóan.
A miniszter a börtönviszonyokat érintő közelgő beruházásokról is beszélt, amelyek a rendszerben dolgozók munkáját is segíteni fogják. A tervek szerint idén 2800-3200 új hellyel bővül a büntetés-végrehajtási intézetek befogadóképessége. Továbbá két újonnan létesített, 1900 elítélt befogadására alkalmas büntetés-végrehajtási intézet várja az újonnan végzett börtöntiszteket. A két beruházás értéke 825 millió lej, ÁFA nélkül.
Alina Gorghiu fontosnak tartja a munkahelyek korszerűsítését, mivel fontos, hogy jól érezzék az alkalmazottak magukat, amikor munkába mennek. Igen, ez akkor is így van, ha az ember történetesen börtönőr.
Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki a spanyol hatóságok egy román nő ellen, aki csaknem egymillió euróval rövidített meg egy spanyol nyugdíjast, akik abban a kantabriai sztriptízbárban ismert meg, ahol dolgozott. A nőt még 2021-ben ítélték hat év börtönbüntetésre, de nem jelent meg, hogy letöltse a büntetését.
A sztori 2015-ben kezdődött, amikor az akkor 29 éves nő pénzt kezdett kérni különböző dolgokra a sztriptízbár egyik látogatójától. Kérései során különböző okokra hivatkozott: a balesetektől kezdve a fiktív orvosi vészhelyzeteken át a szélsőséges családi helyzetekig. Azaz méh- és petefészek-eltávolító műtétekre, agydaganatra, emberrablásra és befagyasztott pénzeszközökre különböző román bankokban.
Az átverés annyira jól működött, hogy a korábban tanérként dolgozó férfi 2017-ig három ingatlanját adta el, öt kölcsönt vett fel egy barátjától, négyet a bankoktól. Így összesen 922 ezer eurót adott a nőnek, aki annak rendje és módja szerint egyszer csak felszívódott.
A bíróság ugyanakkor kötelezte a nőt a csalással szerzett összegek visszafizetésére is, de mivel mindmáig bottal ütik a nyomát, ezért a spanyol rendőrség úgy sejti, hogy más európai országokban folytatja csalási tevékenységét, ezért adták ki a nemzetközi elfogatóparancsot.
A nő ügyvédjei azzal érveltek, hogy a kifizetett összegek az általa nyújtott szexuális szolgáltatásokra vonatkoztak, de az évi több mint 300 ezer euró bevétel láttán igencsak felhúzták a szemöldöküket a bírók, akik ezzel egyidőben jelezték, hogy nem fogadják el az érvelést. Így érvényben maradt az ítélet és a vagyoni kártérítés, csak legyen, akin behajtani.
Hétfőn tette közzé az oktatási minisztérium az augusztusban tartott pótérettségi eredményeit. Ezekből kiderül, hogy a vizsgákra jelentkezők 29,3 százaléka, összesen 8206 végzős ért el legalább 6-os átlagot, közülük 5855-en idén, 2351-en korábbi években végeztek.
A feliratkozott 33.676 személy közül 28.016-an jelentek meg az írásbeli vizsgákon. Negyvennyolc résztvevőt csalás vagy csalási kísérlet miatt kizártak, ők így kihagyják a következő két érettségi vizsgát.
Az egyes vizsgák átmenőjegye az 5-ös, a sikeres érettségihez legalább 6-os átlagot kell elérniük a jelentkezőknek.
A végleges eredményeket az óvások elbírálása után, augusztus 30-án teszik közzé.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Egy ember életét vesztette, egy másik pedig megsérült hétfőn reggel Brassó megyében, miután egy személygépjármű és egy tartálykocsi összeütközött egy mellékút és az 1-es országút kereszteződésénél.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.