Az országban szinte minden szavazatot megszámoltak már.
Szinte teljes, 99,99 százalékos az elnökválasztás vasárnapi első fordulójában leadott szavazatok feldolgozottsága, de ez alapján nem változott sok minden vasárnap estéhez képest: Klaus Iohannis hivatalban levő államfő, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje és Viorica Dăncilă volt miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke jutott a november 24-én megrendezendő második fordulóba.
Az országban létrehozott 18 748-ból 18 744-ben megszámolták a voksokat reggel hét óráig – ez 8 683 347 szavazatot jelent – Iohannis 36,6 százalékkal húzta be az első fordulót, míg Dăncilă 23,7 százalékon áll.
A nagy vesztes Dan Barna, az USR-PLUS jelöltje, aki 13,9 százalékkal csak a harmadik helyre volt jó.
Kelemen Hunor 4,1 százalékot kapott.
Igaz, ebben még nincsenek benne a külföldön leadott szavazatok, márpedig az országon kívül létrehozott szavazókörökben rekordszámú, közel 700 000 voksot adtak le.
De mindamellett, hogy a külföldön élő románok rendszerint a jobbközép pártokra szavaznak, az első két helyezett személyén már ők sem tudnak változtatni.
A 838 külföldi szavazókörben 705-ben számolták meg a voksokat, és Iohannis 53,8 százalékkal győzött itt is, a második helyen viszont Barna áll 26,4 százalékkal.
Iohannis már este győzelmi beszédet tartott, szerinte sikerült nagyobb győzelmet aratni a PSD fölött, mint bármikor az elmúlt harminc évben.
Jelezte ugyanakkor, hogy a harcnak még nincs vége, ezért a második fordulóra az összes jobbközép párt szimpatizánsait arra kérte, hogy szavazzanak rá.
Dăncilă a PSD-kormányok által hozott jóléti intézkedéseknek tulajdonította és a „példátlan támadásoknak kitett” pártja sikeréként értékelte választási eredményét. Kifejtette: a PSD nem valami ellen, hanem a románokért harcol, hogy méltó életet élhessenek és nemzetközi szinten is megkapják az őket megillető megbecsülést.
Kelemen Hunor is sikerként értékelte az eredményt, és elmondta: folytatják a harcot a bizalmatlanság falának lebontásáért.
Kelemen Hunor szavai szerint több szavazatot sikerült szereznie, mint 2009-ben vagy 2014-ben.
„Amióta külön tartják a parlamenti választást az elnökválasztástól ez jó eredmény. Számításaink szerint 390-400 ezer szavazat között lesz az abszolút szám” - mondta.
Köszönetet mondott azoknak a magyaroknak, akik rá szavaztak az első fordulóban, és azoknak a román embereknek is, „akik meghallották a tisztelet, a bizalom üzenetét”.
„Büszke vagyok az eredményre: ez nem az én eredményem, hanem közösségünké. Egy erős közösségnek a hangja, és ezt szeretném megköszönni” – összegzett Kelemen Hunor.
Az országos eredmények 99,99 százalékos feldolgozottság mellett:
Klaus Iohannis -36,6%
Viorica Dăncilă- 23,7%
Dan Barna-13,9%
Mircea Diaconu-9,2%
Theodor Paleologu- 5,6%
Kelemen Hunor- 4,1%
Ramona Ioana Bruynseels- 2,7%
Alexandru Cumpănașu-1,4%
Viorel Cataramă-0,5%
Bogdan Stanoevici-0,4%
John-Ion Banu-0,3%
Sebastian Constantin Popescu- 0,3%
Ninel Peia-0,3%
Cătălin Ivan- 0,3%.
A külföldi eredmények 705 szavazókör voksainak feldolgozása után:
Klaus Iohannis 53,8
Dan Barna 26,4
Theodor Paleologu 6,3
Mircea Diaconu 3,6
Viorica Dăncilă 2,8
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.
Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.