Kénytelen lesz behozni a lemaradást, ha be akarja azonosítani az új koronavírus-törzseket.
A koronavírus-járvány megjelenése óta Romániát már önmagában az is elég nagy kihívás elé állítja, hogy megússza az egészségügyi rendszer totális összeomlását, emellett a lehetőségekhez mérten megszervezze, illetve biztosítsa a lakosság tesztelését és immunizálását. Az egészségügyi rendszer betegségei eléggé egyértelműen kiütköztek, akár az egyes kórházak, különösen az intenzív terápiás osztályok működésében, akár a közegészégügyi igazgatóságok szervezetlenségében.
Az elmúlt harminc-akárhány évben ezek mellett
Gondoljunk csak bele, hogy az országban mindössze három olyan labor működik, mely képes az újfajta koronavírus-törzsek kimutatására, vagyis azt sem tudjuk pontosan, hogy a korona melyik variánsa ellen küzdünk. Erre az sem szolgálhat mentségül, hogy ez nem egyedülálló helyzet Európában.
Az Európai Bizottság most arra kötelezné a tagállamokat, hogy fordítsanak nagyobb összegeket a kutatásra, konkrétan az elvégzett pozitív tesztek mintáinak legalább öt, de ideális esetben tíz százalékát vessék alá genetikai elemzésnek. Jelenleg a legtöbb tagállamban a minták kevesebb mint egy százalékán végeznek genom-szekvenálást, ami
A genom-szekvenálás egy elég időigényes és költséges eljárás, így nem csoda, hogy – Vlad Voiculescu egészségügyi miniszter elmondása szerint – az országban mindössze három központban lehetséges. Megoldásként a tárca két lehetőséget vesz számításba: kidolgoz egy finanszírozási programot a szekvenálási technológia fejlesztésére, illetve növeli a tesztelést.
A koronavírus genomját elsőként a Cantacuzino Intézetben vizsgálták meg, majd tavaly júniusban a MedLife-nál megállapították, az Európán keresztül Romániában is megjelent vírustörzs 99,97%-ban megegyezik a vuhanival. Júliusban a szucsávai Ştefan cel Mare Egyetemen a Spanyolországban terjedő vírustörzzsel mutattak ki hasonlóságokat.
tekintettel arra, hogy a szigetországban magasabb arányban végeznek genetikai vizsgálatokat a mintákon, mint bárhol máshol a világon. Az egy hét alatt elvégzett szekvenálás száma eléri tízezret, míg Romániában január közepéig mindössze 76-ot sikerült megcsinálni. Ebből egyetlen esetben mutatták ki az új koronavírus-variánst, egy 27 éves giurgiui nőnél.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.