// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Most aztán bedurran a korrupcióellenes harc: lehallgatóberendezést akar vásárolni a DNA!

// HIRDETÉS

Reszkessetek, korruptak!

Ha már az utóbbi időben egyes civil szervezetek arra panaszkodtak, hogy az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA), amely a tavaly év végi kormányváltás előtt szinte futószalagon szállította a nagykorrupciós ügyeket és a tévékamerák előtt megbilincselt politikusokat, mostanában nem nagyon dolgozik, az illetékesek úgy döntöttek: most aztán belecsapnak a lecsóba.

Ennek nyomán közölték, hogy vadonatúj lehallgatóberendezést akarnak vásárolni, amely segít majd a nyomozások során.

A DNA a héten hirdette meg a közbeszerzést, és nem kevés pénzt szán a gyanúsítottak lehallgatására az adónkból.

Az ügyészség 3 110 000 lejből oldaná meg a hallgatózást, a fő szempont a legjobb ár-érték arány.

Ebből a pénzből egy hordozható, többfunkciós lehallgatórendszert valamint egy 4x4-es SUV gépkocsit vennének, illetve ebből állnák a beszerelés, a karbantartás és a szükséges rendszerfrissítések költségeit is.

A DNA azért tud most ekkora összeget szánni erre a berendezésre, mert a kormány szeptember elején összesen 38 millió lejes költségvetés-bővítést hagyott jóvá, elsősorban arra, hogy a bíróságok a koronavírus-járvány miatt videókonferenciák tartására alkalmas informatikai rendszereket vásároljanak.

Ebből a 38 millióból jutott a több mint hárommillió a DNA-nak a hallgatózásra.

Szegény korrupcióellenes ügyészeknek azóta kell saját hatáskörben megoldaniuk a lehallgatásokat, amióta az alkotmánybíróság még 206-ban kimondta: alkotmányellenesen használta fel a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) titkos paktum alapján igénybe vett lehallgató-kapacitását a nyomozások során.

Hiszen ezáltal a hírszerzés olyan ügyekbe nyert betkeintést, amelyekhez semmi köze.

Akinek esetleg lenne egy ilyen fölösleges lehallgatórendszere, október ötödikéig jelentkezhet.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro