// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Mindenhol csökken a balesetek száma, csak Románia száguld továbbra is halálos iramban

// HIRDETÉS

Valamit nagyon rosszul csinálunk: egymillió lakosból átlagosan 97 veszti életét közúti balesetben a román halálutakon.

Az utak minősége, a sofőrök elővigyázatlansága, a kevés autópálya, a baleset-megelőzési stratégiák hiánya, az ittas vezetés – többek között ezek a tényezők játszanak közre abban, hogy az Európai Unió tagállamai közül Romániában a legmagasabb a halálos áldozatokat követelő közúti balesetek száma. Évek óta nincs látványos változás ezen a téren, úgyhogy a legújabb európai statisztika sem okoz túl nagy meglepetést azzal az információval, hogy továbbra is vezetjük a szomorú toplistát.

Az viszont döbbenetes, hogy míg szerte Európában egyre kevesebben halnak meg a közutakon,

nálunk nemhogy mérséklődne a trend, de még növekedést is mutat.

Egymillió lakosból átlagosan 97 veszti életét közúti balesetben Romániában, míg például Svédországban ez a szám 26, az európai átlag pedig 51. A lista második helyén egyébként Bulgária szerepel 90 halálos áldozattal.

Annak ellenére, hogy az egyes tagállamok közúti infrastruktúrája között óriási különbségek vannak, a halálos balesetek terén kiegyenlítődés figyelhető meg. Hollandia, Spanyolország, Dánia, Németország vagy Svédország azok az országok, melyekben a baleset-megelőzési kampányokkal és közpolitikai ráhatással sikerült visszaszorítani a fatális karambolokat. Európában a balesetek 55%-a városon kívüli területeken történik, és csak 37% városon belül. Sokatmondó az is, hogy

mindössze 8%-uk következett be autópályán.

Visszatérve a romániai helyzetre: a DN1, a DN2 és a DN6 főutak számítanak a legveszélyesebbeknek, ezeken csak a tavaly 170 ember vesztette életét.

  • A Bukarest – Brassó – Nagyvárad országúton (DN1) egy év alatt 160 baleset történt, aminek a következtében 54 személy halt meg.
  • A Bukarest – Szucsáva – Szeretvásár közötti DN2 főúton 147 baleset történt, viszont a DN1-hez képest több halálos áldozat volt (67).
  • Bukarest – Craiova – Temesvár között 2020-ban 110-en karamboloztak és 49-en haltak meg.

A balesetek 46%-a esetében a karambolozó gépjármű sofőrje vagy utasa volt az áldozat, 21%-ot tesznek ki a gyalogosok, 14%-ot a motorosok és 8%-ot a kerékpárosok.

Ide kívánkozik egy utolsó adat: a romániai halálos balesetek 5%-a ittas vezetés miatt történik. Igaz, hogy az utak állapotáért vagy az autópályákért nem sokat tehetünk, így nem javíthatunk a statisztikákon sem, már az is valami, ha nem ülünk részegen a volán elé.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro