// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Miközben az áramszolgáltatók csillagászati nyereségeket érnek el, szabadulnának a lakossági fogyasztóktól

// HIRDETÉS

A tavalyihoz képest többszörösére nőttek a profitok, ám vannak olyan ügyfelek, akiket nem éri meg megtartani.

Bár az elmúlt évben az Ukrajna ellen indított orosz invázió miatt égbe szökött áramárak miatt a szolgáltatók rég nem látott profitot értek el, azért számukra sem minden fenékig tejföl: vannak olyan ügyfelek, akiket nem éri meg kiszolgálni, ezért igyekeznek tenni is azért, hogy ne is kelljen.

A beszámolók szerint egyre több lakossági fogyasztó szembesül azzal, hogy

áramszolgáltatója szeretne megszabadulni tőle.

A szakértők szerint az ok egyszerű: mivel a kormány ársapkát vezetett be a lakossági fogyasztók védelme érdekében, és egyes esetekben a beszerzési árat is limitálta, még úgy sem éri meg kiszolgálni őket, hogy az állam elvileg kompenzálja a lakossági és a piaci ár közötti különbözetet.

Ezért aztán trükköznek a szerződésekkel: fel ugyan nem mondhatják őket, de ha lejár a szerződésük egy lakossági ügyféllel, akkor nem kötelesek meghosszabbítani azt. Ehelyett arra próbálják rávenni őket, hogy válasszanak egy másik szolgáltatót, ahol kedvezőbbek az árak.

Csakhogy előfordul, hogy más szolgáltató sem kér belőlük.

Ilyenkor az ügyfelek automatikusan átkerülnek az állam által kijelölt, végső szolgáltatónak nevezett cégek valamelyikéhez – igaz, olyan cég is volt, amely kérte, hogy vegyék le erről a listáról.

Viszont az állam elvileg garantálja, hogy senki se maradjon szolgáltató nélkül.

Pedig hiába a lakossági ügyfelek miatti esetleges veszteség, a szolgáltatóknak nagyon megy a szekér: most épp az Electrica jelentett jókora profitot az idei év első kilenc hónapjára.

A cég 533,7 millió lejes nettó nyereségről számolt be, ami hihetetlen mértékű, 640,8 százalékos növekedés a tavalyi év ugyanazon időszakához képest.

És ennek egyébként az állam is örülhet, hiszen a cég 49 százalékban állami tulajdonban van.

Nem ez az egyetlen áramszolgáltató, amely nagyot kaszált idén: mi is megírtuk, hogy az állami tulajdonú, a cernavodai atomerőművet üzemeltető Nuclearelectrica is több mint 200 százalékos profitnövekedést jelentett.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro