Stresszes helyzetekben a Z generációnál szakad el a legkönnyebben a cérna, de nem csak ők azok, akik nehezen tudják kifejezni magukat a munkahelyükön.
A Romániában is egyre inkább mélyülő munkaerőhiány olykor kényelmetlen kompromisszumokra készteti a munkáltatókat, a cégvezetők ugyanis kétszer meggondolják mielőtt kirúgnak egy alkalmazottat mulasztás vagy hanyag munkavégzés miatt, hiszen könnyen meglehet, hogy nem kapnak új vagy jobb munkatársat a megüresedett helyre.
Még mielőtt azt hinné, hogy bármit megtehet következmények nélkül a munkahelyén, nézzünk a jelenség mögé a Bestjobs állásközvetítő portál egyik legújabb felmérésével, mely október 1-je és november 15-e között készült, 250 kis- és középvállalkozás, illetve nagyvállalat megkérdezésével.
A hatékony feladatvégzés hiánya az egyik leggyakoribb ok, amiért egy munkaadó elégedetlen az alkalmazottaival (tízből négyen válaszolták ezt), de sokan (37%) az implikálódás hiányára panaszkodnak, vagyis arra, hogy az alkalmazottak legalább egynegyede, néhol a fele nem szívvel-lélekkel végzi a munkáját.
Azt is megkérdezték a munkaadóktól, hogy milyen területen várnak el fejlődést azoktól az alkalmazottaktól, akikkel elégedetlenek. Nem meglepő, hogy munkába való nagyobb mértékű bevonódást és a jobb kommunikációt várják el a legtöbben (42%). De fontos még a hatékonyság (33,9%), a munkavégzés minősége (25,8%), a motiváció (14,5%), a digitális készségek bővítése (14,5%), a csapatmunka (12,9%) és a vezetői képesség (9,7%) is.
A felmérés egyik legérdekesebb része, hogy miként vélekednek a különböző generációk képességeiről a munkáltatók. Manapság ugyanis elég közhelyszerű a Z generáció (1996 és 2012 között született fiatalok) vélt vagy valós hiányosságait szembeállítani az úgynevezett ezredfordulós Y (1981-95) vagy X (1965-1980) generációk teljesítményével.
A megkérdezettek fele úgy gondolja, hogy az öt évvel ezelőtt vagy ennél régebbi alkalmazottak felkészültebbek és felelősségteljesebbek a mostani generációnál, és csak 13% állítja azt, hogy ennek éppen az ellenkezője igaz.
A Z generáció a kommunikációban és a stresszkezelésben is alulteljesít a munkaadók szerint: 45% szerint nem tudják pontosan kifejezni magukat, 67,8% szerint náluk szakad el legkönnyebben a cérna egy stresszes helyzetben. Az X generáció sem teljesít sokkal jobban a kommunikáció terén, viszont ők viselik el a legkönnyebben a nyomást.
Az adatokból kiderül tehát, hogy az ezredfordulósok azok, akiknek a teljesítményével a leginkább elégedettek a munkáltatók. Az is nyilvánvaló, hogy csak végső esetben rúgják ki azt az alkalmazottat, akivel elégedetlenek, eleinte ösztönzéssel próbálkoznak a hibák elhárítására, majd továbbképzéssel. Ha ezek nem váltak be, akkor következik az áthelyezés, a fizetés- vagy felelősségmegvonás. A megkérdezett cégvezetőknek mindössze 9,7%-a választja az alkalmazott kirúgását.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.