// 2026. július 22., szerda // Magdolna

Megszöktek a spárgafarmról a román vendégmunkások, a német rendőrség keresi őket

// HIRDETÉS

Munkaadójuk cáfolja, hogy nem tartotta volna be az egyezséget velük.

A héten mi is írtunk arról, hogy az egyik német spárgaültetvényen fellázadtak a romániai idénymunkások, mert munkaadójuk nem tartotta be az előzetes ígéreteit, önkényesen módosította a munkabért, nem biztosította az ellátást számukra, ráadásul elvette az irataikat, amit csak 300 euró kifizetése után volt hajlandó visszaszolgáltatni. Az ügy fejleménye, hogy a csoport a rájuk vonatkozó karantént megszegve megszökött a farmról, a német rendőrség pedig keresi őket.

Az Európai Diaszpóra Közössége arról számolt be, hogy tárgyalt a német gazdával, aki cáfolta, hogy megszegte volna az ígéreteit. Állítása szerint az idénymunkások szombaton érkeztek meg hozzá, kaptak ételt és fejenként 50 eurót. A farmra több megvásárolható terméket is szállítottak, hogy mindenük meglegyen a 14 napos karantén ideje alatt. A munkások azonban megszegték a karantén szabályait, és bementek vásárolni a városba.

Az egyik ügynökség révén kötött munkaszerződésekben az állt, hogy a munkásokat az első három nap során megtanítják spárgát szedni, erre az időszakra 0,85 eurót fizetnek a leszedett spárga kilójáért. A három nap letelte után 13 eurós órabért kaptak volna. Ezzel nem értettek egyet a munkások, és lázadozni kezdtek, a német gazda által megbízott tolmácsot is becsmérelték. Mivel egyetlen napot sem dolgoztak, a gazda keddtől nem biztosított számukra ételt.

Csütörtökön a munkások gyakorlatilag elszöktek a farmról, és mivel megszegték a karantént, ezáltal pedig veszélyeztetik a német lakosság egészségét, a német gazda értesítette a rendőrséget, Románia berlini nagykövetségét és az egészségügyi hatóságokat. A rendőrség jelenleg is keresi őket.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet
Krónika

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet

Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!
Főtér

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!

Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.

Villámárvíz öntötte el Bușteni-t, autókat sodort el az ár – videókkal
Székelyhon

Villámárvíz öntötte el Bușteni-t, autókat sodort el az ár – videókkal

A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!
Krónika

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!

Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.

Veszélyes kutya harapott meg egy fiatalt Csíkszeredában
Székelyhon

Veszélyes kutya harapott meg egy fiatalt Csíkszeredában

Megharapott egy veszélyesnek minősített kutya egy 26 éves férfit hétfőn Csíkszeredában, a Tudor Vladimirescu utcában. A sérültet kórházba szállították, az ügyben pedig büntetőeljárás indult.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.