Nincs min csodálkozni: a járvány nem csitul, sokan a legalapvetőbb óvintézkedésekre is fittyet hánynak.
Frissítés
Nelu Tătaru egészségügyi miniszter időközben a Digi24 hírtelevízióban bejelentette, most már egészen biztos, hogy elhalasztják a július elsejétől tervezett lazítások negyedik szakaszát, mivel a járványügyi számsorok enyhén szólva sem biztatóak. Azt is mondta, borzasztóan nehéz hét előtt állunk, és nem kizárt, hogy vesztegzár alá vonják azokat a településeket, ahol fertőzési gócok alakultak ki az elmúlt időszakban, sőt, kijárási korlátozások bevezetését is fontolgatják az érintett településeken.
Megvan az eredménye a felelőtlen viselkedésnek, a járvány terjedésének megelőzésére hozott intézkedések mellőzésének:
a vírushelyzet kezelésével foglalkozó technikai csoport legalábbis ezt javasolta a hétfőn este ülésező országos vészhelyzeti bizottságnak – tudta meg az Adevărul.
Ez azt jelenti, hogy
Az eredeti elképzelés szerint elsejétől a magánrendezvényeken résztvevők számát is lehetett volna emelni, de hát ezt is el kell felejteni egyelőre.
Az újabb lazítások elhalasztását Ludovic Orban miniszterelnök is eléggé egyértelművé tette hétfő délutáni nyilatkozatában, sőt, szerinte az ellenőrzéseket is gyakoribbá kell tenni, mert
főleg a tengerparton, a népszerű kirándulóhelyeken és a vendéglők teraszain. Szóval folytatódik a találgatás, a bizonytalanság, a lebegtetés, a végső döntésre legkésőbb szerdáig kell várni. Persze láttunk már olyat, hogy a kormány az utolsó pillanatban meggondolja magát, de a képlet egyelőre így néz ki.
Az egészségügyi miniszter egyébként már bejelentette, ha ha nem csitul a járvány, a kormány bezárhatja a legnépszerűbb turistacélpontokat, erről itt írtunk.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.

Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.

Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.

Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.