Emellett az oltási időpontra való előjegyzést is egyszerűbbé tennék.
Az oltási folyamat egyszerűsítésével ösztönöznék az illetékes hatóságok az embereket arra, hogy beoltassák magukat, miután a várlistákon szereplő jelentkezők lassan elfogynak, és félő, hogy lefulladt az oltási kampány.
Valeriu Gheorghiţă, az oltási kampány koordinátora bejelentette: azon dolgoznak, hogy azok, akik az első oltásért egy másik településre utaztak, mivel a lakóhelyükön nem találtak szabad időpontot, a lakóhelyükön vagy ahhoz közelebb is fölvehessék a második vakcinát, jelentős időt spórolva meg ezzel.
Ehhez természetesen az szükséges, hogy a kiszemelt oltóponton legyen szabad időpont.
Az elgondolás nem marad elméleti síkon: Gheorghiţă elmondta, hogy már tárgyalt is az előjegyzési portált működtető Különleges Távközlési Szolgálattal (STS), hogy
Ennek nyomán ha minden jól megy, jövő héttől már lehetővé is válik ez a gyakorlat, amitől azt remélik, hogy azokat is oltakozásra bátorítja, akik eddig azért nem jelentkeztek, mert problémásnak találták, hogy kétszer is nagyobb távolságot tegyenek meg az oltásért.
De további intézkedéseket is terveznek az oltakozás megkönnyítésére.
Sokan ugyanis – főleg a vidéken élők közül – nem tudnak az internetes portálon regisztrálni.
Ezért egyrészt nagyobb hangsúlyt fektetnek majd arra, hogy a telefonos előjegyzés lehetőségét népszerűsítsék, másrészt további előjegyzési lehetőségeket vezetnek be.
Emellett eltörlik az egyetlen személy által előjegyezhető személyek létszámkorlátját, tehát bárki annyi ismerősét regisztrálhatja oltásra, ahányat akar.
Azt is fontolgatják, hogy a vidéki, 60 év fölötti személyek közvetlenül, személyesen is jelentkezhessenek az oltópontokon egy külön erre kijelölt idősávban.
Gheorghiţă azt is elárulta, hogy jelentősen lecsökkent a várakozási idő, a leghosszabb ideig azonban továbbra is a Pfizer vakcinájára kell várni.
A koordinátor egyébként derűlátó: szerinte a csökkenő érdeklődés ellenére elérhető az ötmillió beoltott május végére.
Azt mondja, két napon belül már hárommillió olyan személy lesz, aki legalább az első oltást megkapja, április végére pedig már 3,2-re vagy 3,3 millióra nőhet ez a szám.
Ez azt jelenti, hogy májusban 1,7 vagy 1,8 millió személyt kell beoltani ahhoz, hogy hatályba léptessék a június elsejétől arra az esetre tervezett lazításokat, ha addigra a beoltottak száma eléri az ötmilliót.
Gheorghiţă azért derűlátó, mert májusban a háziorvosok is bekapcsolódnak az oltási folyamatba, beüzemelik a cégek által az alkalmazottak beoltására létrehozandó oltópontokat, és felpörgetik a mobil oltópontok tevékenységét is.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.