// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Máris kikezdték az RMDSZ ombudsman-jelöltjét, mert 14 éve előadást tartott az autonómiáról

// HIRDETÉS

Fábián Gyula előadása miatt 2007-ben a Legfelsőbb Bírói Tanács is eljárást indított, de nem találtak semmi kivetnivalót. Ezt az ügyet kaparta most elő a román sajtó.

Most, hogy harminckét évvel a rendszerváltás után reális esély mutatkozik arra, hogy egy magyar származású szakembert nevezzenek ki a Nép Ügyvédjének, persze, hogy elő kellett ásni valamit, ami ronthatja az esélyeit. Az Adevărul napilap el is végezte a piszkos munkát: sikerült találni az RMDSZ ombudsman-jelöltje múltjában egy olyan elemet, mely

megfelelő tálalással elérheti a kívánt a célt.

Fábián Gyula „vétke”, hogy 2007-ben előadást tartott a különböző autonómiaformák törvényi kereteiről. A napilap felemlegeti, hogy a kolozsvári ügyész a „vitatott” Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) meghívásának tett eleget, mely korábban felolvasómaratont szervezett a román hatóságok által háborús bűnösnek tartott Wass Albert műveiből. Ugyanez az ifjúsági szervezet 2006 óta minden nyáron megszervezi az irredenta és revizionista eszméket terjesztő EMI Tábort, melyen még a Romániából kitiltott Vona Gábor, a szélsőjobboldali Jobbik volt vezetője is részt vett – írják.

Miután ilyen jól képbe helyezik az olvasóikat,

megjegyzik, hogy Fábián előadása miatt a Legfelsőbb Bírói Tanács is eljárást indított. Még szerencse, hogy megkérdezték minderről magát az érintettet is, aki így elmondhatta, az eljárást ejtették. Mint kiderült: nem az EMI Táborban tartotta az előadását, hanem Kolozsváron, a Babeş-Bolyai Tudományegyetemhez tartozó református teológián.

Nem politikai vagy mozgalmi előadást tartott, hanem egyszerűen arra reflektált milyen törvényi keretek léteznek vagy nem léteznek az autonómiára a hazai és a nemzetközi jogrendben. Fábián megvédte az EMI-t is, mondván, egyetlen bírói határozat sem mondja ki, hogy szélsőséges szervezet lenne, ahogy az AUR esetében sincs.

A cikkből az is megtudható, hogy az RMDSZ továbbra is Fábián Gyulát jelöli a Nép Ügyvédjének.

Fábián Gyula 1994-ben szerzett diplomát a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem jogi karán, majd ugyanitt szerzett doktori címet 2001-ben. 1995 óta ügyészként tevékenykedik, Kézdivásárhelyen, Tordán majd Kolozsváron dolgozott az ügyészségeken. Az egyetemen európai közjogot és kisebbségi jogot tanít, kutatási területe az európai közjogra, a nemzetközi közjogra, a nemzeti kisebbségek jogaira és a nemzetközi büntetőjogi együttműködésre terjed ki.

A Krónika vele készített interjúját itt lehet elolvasni.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro