// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Már nem az iskolai dolgozók átoltottságától, hanem a szabad kórházi ágyak számától függ, hogy mehetnek-e a gyerekek iskolába

// HIRDETÉS

Ismét módosították a szabályozást, amely azt rögzíti, meddig lehetnek az iskolapadokban, és mikortól kényszerülnek a képernyők elé a diákok.

Ismét módosítottak a jelenléti oktatást szabályozó rendelkezéseken: a járványügyi operatív törzs csütörtökön este úgy döntött, már nem az iskolai dolgozók átoltottsági szintjéhez köti, hogy mikortól kell áttérni az online oktatásra, hanem attól, mennyi szabad ágy van a kórházakban. A döntés értelmében azokban a megyékben, ahol a koronavírusos betegek kezelésére elkülönített kórházi ágyak kihasználtsága megyei szinten legtöbb 75 százalék, a diákok hagyományos módon, az iskolapadokban ülve vehetnek részt a tanórákon.

Azon megyékben viszont, ahol az ágyak kihasználtsága meghaladja a 75 százalékot, csak internetes formában folytatódhat az oktatás.

Ez utóbbi megyékben akkor térhetnek vissza a diákok az iskolapadokba, ha a koronavírusos betegek számára elkülönített ágyak kihasználtsága 70 százalék alá csökken a megyében.

Módosították azt is, hány koronavírus-fertőzéses eset után kell egy osztálynak áttérnie az online oktatásra. Az új rendelkezés értelmében ezt akkor kell meglépni,

ha egy osztályban vagy óvodai csoportban három fertőzést diagnosztizálnak.

Ez eddig egyetlen fertőzés után vált kötelezővé.

Az új intézkedések hatályba lépéséhez még az is szükséges, hogy az oktatási és az egészségügyi miniszter közös rendeletet adjon ki róla.

Az eddigi szabályozás szerint a 3 ezrelék fölötti fertőzési rátájú településeken azokban az oktatási intézményekben kellett áttérni az online oktatásra, amelyekben az ott dolgozók átoltottsági aránya nem érte el a 60 százalékot.

Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter szerint a hétfőtől hatályba lépő módosítást a koronavírus sokkal fertőzőbb, omikron variánsának terjedése indokolja.

Mint elmondta, az átoltottsági arány eddig azért volt hasznos feltétel, mivel oltakozásra sarkallta az iskolai alkalmazottakat.

Mivel azonban az omikron az oltottakat is megfertőzheti, új intézkedések szükségesek,

a kórházak túlterhelődését meg kell akadályozni, akár a jelenléti oktatás felfüggesztése által is.

A miniszter közölte, a kórházi ágyak kihasználtsági statisztikáit heti egy alkalommal, csütörtökön közlik majd, és az ezt követő hétfőtől lépnek hatályba a szükséges intézkedések, vagyis 75 százalékos kihasználtság fölött az online oktatásra való áttérés, 70 százalék alatti esetén pedig a jelenléti oktatásra való áttérés.

Cîmpeanu szerint az új intézkedés már csak azért is jobb, mert nehéz volt elmagyarázni, miért nem lehet jelenléti oktatás egy olyan iskolában, ahol 58 százalékos az alkalmazottak átoltottsága, míg más intézményekben 60 százalékos átoltottság mellett már jelen lehettek a tanárok és a diákok az osztályokban.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro