// 2026. november 7., szombat // Rezso

Már csak 7 millió 700 ezer embert kell beoltani, és visszakapjuk a maszkmentes régi életünket

// HIRDETÉS

A miniszterelnök megjelölte ügyesen a célt: augusztusban minden rendben lesz, ha meglépjük a tízmillió felnőttkorú beoltottat. A nagy kérdés viszont az, hogy lesz-e ennyi jelentkező.

Florin Cîțu ismételgeti, hogy szokjuk: augusztus elsejével akár vissza is térhetünk a régi, maszkmentes életünkhöz, feloldhatják az összes eddigi korlátozást és minden csodálatos lesz, ha addig sikerül tízmillió állampolgárt beoltani.

A kormánynak az a célja, hogy június elsejéig meglépjék az ötmillió beoltottat, augusztus elsejére pedig a tízmilliót, ehhez persze arra lenne szükség, hogy még többen vegyék rá magukat a regisztrálásra, és az egy nap alatt beoltott személyek számát is jócskán növelni kéne.

Annyi biztos, egy nagyszabású oltás-népszerűsítő kampány nélkül ez a terv nehezen fog összejönni, s nem tartjuk kizártnak, hogy be kell majd vetni az ingyen sörös/miccses akciókat, a falunapnak álcázott oltakozási összejöveteleket (tombolával), néplélek-simogató Florin Salamot, Loredana Grozát, Daniel pátriárkát, szóval mindent és mindenkit a ráhatás céljából.

Cîțu korábban azt mondta, Románia 8 millió dózis vakcinát vár az elkövetkező három hónapban, ezen semmi nem fog múlni (papíron), és az a terv, hogy még április közepétől naponta 100 ezer jelentkezőt tudjanak beoltani.

Egyelőre nem állunk túl fényesen: a december végi kampányrajt óta összesen 2 206 254-en kaptak legalább egy oltást, az egy nap alatt beoltottak száma pedig továbbra is 50 ezer körül mozog (csütörtökön 56 823 dózist sikerült beadni). A számok azt mutatják, hogy a Nagy Augusztusi Lazításig még 7 793 746 személyt kellene beoltani, a várólistások száma pedig a legutóbbi információk szerint 800 ezer alatt van.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro