// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Máltáig kell utaznia a Kolozsvári CFR-nek a Bajnokok Ligája első selejtezőkörében

// HIRDETÉS

A világjárvány miatt speciális szabályokat, intézkedéseket is bevetettek, összefoglaltuk a legfontosabbakat.

A máltai rekordbajnok ellen kezdi meg európai kupaszereplését a román bajnoki címét megvédő CFR. A Florianánál kellemesebb ellenfelet nem is kaphatott volna a kolozsvári csapat a Bajnokok Ligája első selejtezőkörében, az egyetlen gond csupán az, hogy utaznia kell. A selejtezős párharcok ugyanis a koronavírus-járvány miatt feszesebbre szabott program miatt egyetlen meccsen dőlnek el (kivétel a BL play-off köre), és házigazdáról is a sorsolás dönt.

Jót húzott: ő Michael Heselschwerdt, az UEFA klubeseményekért felelős főnöke

A hazájában 26-szoros bajnok és 20-szoros kupagyőztes Floriana régi bokszzsák az európai kupákban, 59 év alatt mindössze két párharcot sikerült megnyernie (1993-ban a litván Ekranas és 1999-ben a walesi Aberystwyth Town ellen), 58 mérkőzésén mindösze három győzelmet aratva. Román csapattal eddig egyszer találkozott, a Vásárvárosok Kupája első fordulójában az SC Bákó 1-0-ra és 6-0-ra verte. A CFR először fog máltai klubbal játszani, az ország nemzeti stadionjának számító la vallettai Ta' Qali-ban.

Na itt kell majd győzni.

A Floriana idén a szövetség döntésének értelmében nyerte a koronavírus miatt március elején félbeszakított máltai – kissé nagyképűen Premier League-nek nevezett – bajnokságot. Hat forduló maradt el, a Floriana három pontos előnnyel állt az élen. Az olasz, argentin és brazil játékosokkal felturbózott keretből egyedül Tiago Adannak vannak kapcsolatai a román focival, 2010–2011-ben az akkor még másodosztályú Astra Ploiești-ben focizott a brazil támadó.

Az első kör mérkőzéseit augusztus 18-ám és 19-én rendezik meg, a második selejtezkör sorsolását viszont már hétfőn megejti az UEFA. Itt a CFR-t érintő bajnoki ágon az első körből továbbjutó csapatok mellett a horvát Dinamo Zagreb, a svájci Young Boys Bern és a dán Midtjylland kapcsolódik be a sorozatba.

A koronavírus-helyzet miatt hozott speciális szabályok szerint a kluboknak minden kör sorsolása előtt 48 órával jelezniük kell, ha országukban új beutazási korlátozásokat vezetnek be, ellenkező eseten 3–0-ra elveszítik a mérkőzést. Ha később vezetnek be olyan korlátozást, amely miatt a vendégcsapat nem utazhat az adott országba, a hazai klubnak találnia kell egy semleges helyszínt. Akkor is a rendező klubnak kell új helyszínt biztosítania, ha a vendégcsapat nem utazhat.

Az UEFA azt is leszögezte, hogy amennyiben egy csapatnál koronavírus-fertőzöttet regisztrálnak, de van 13 bevethető, egészséges játékos (köztük egy kapus), akkor a mérkőzést nem halasztják el – kivéve ha az ország törvényei a teljes csapatot karanténra kötelezik.

Bajnokok Ligája, első selejtezőkör:

Celtic (skót)–KR Reykjavík (izlandi)

Legia Varsó (lengyel)–Drita (koszovói) vagy Linfield (észak-ír)

Ferencváros–Djurgårdens (svéd)

Crvena Zvezda Belgrád (szerb)–Europa FC (gibraltári)

Șerif Tiraspol (moldovai)–Fola Esch (luxemburgi)

Connah's Quay (walesi)–FK Szarajevó (bosznia)

Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)–Ludogorec Razgrad (bolgár)

Floriana (máltai)–Kolozsvári CFR

Ararat-Armenia (örmény)–Omonia Nicosia (ciprusi)

Dinamo Breszt (fehérorosz)–Asztana (kazah)

Qarabağ (azeri)–Szileksz Kratovo (macedón)

Maccabi Tel-Aviv (izraeli)–FC Riga (lett)

Dinamo Tbiliszi (grúz)–KF Tirana (albán)

Molde (norvég)–Kuopion Palloseura (finn)

NK Celje (szlovén)–Dundalk (ír)

Klaksvíkar Ítróttarfelag (feröeri)–Slovan (szlovák)

Flora Tallinn (észt)–Sūduva (litván)

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro