// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Magyar büszkeség az olimpián: Szilágyi Áron legenda lett Tokióban

// HIRDETÉS

Már a tokiói olimpia első teljes versenynapján meglett az első magyar aranyérem és az első román érem, mindkettő vívásban, de más sportágakban is történtek érdekes dolgok.

A nap legendája: Szilágyi Áron. Háromszor még soha senki nem nyert három egyéni olimpiai bajnoki címet kardvívásban – egészen mostanáig. Akárcsak Londonban és Rióban, most is félelmetesen koncentráltan vívott, egyedül a grúz Sandro Bazadze tudta megszorítani az elődöntőben. Előtte tíz magyar kardozó lett egyéni olimpiai bajnok (Fuchs Jenő és Kárpáti Rudolf kétszer is), de már nem túlzás kijelenteni, hogy ő a legnagyobb.

A nap veteránja: Ana Maria Popescu. A bukaresti párbajtőröző ötödik olimpiáján – Peking, 2008 után – másodszor lett ezüstérmes az egyéni versenyben, közel 37 évesen. A döntőben is csak hosszabbításban kapott ki 11–10-re a kínai Szin Ji-ventől, miután 3 másodperccel a vívóidő lejárta előtt egyenlített.

A nap elsője: Jang Csien. Az olimpia első döntőjét, a női légpuskások 10 méteres versenyszámát jó adag mázlival nyerte a kínai lány, mert az utolsó lövés előtt élen álló orosz Anasztazija Galina ritka gyengét (8,9) lőtt, így Jangnak egy közepes 9,8 is aranyat ért.

A nap erdélyi magyarja: Szőcs Bernadette. A marosvásárhelyi asztaliteniszező Ovidiu Ionescuval vegyespárosban a legjobb nyolc közé jutott, 4–1-re legyőzve a szlovák Ľubomír Pištej, Barbora Balážová duót.

A nap családi hagyománya: Salimék és az ötödik hely. Az olimpia egyetlen magyar tekvandósa, Salim Omar ötödik lett az 58 kilós súlycsoportban, ugyanúgy, mint nagybátyja, Salim József 2000-ben, a sydney-i olimpián.

A nap beugrója: Mihaela Buzărnescu. Miután a világranglista öt legjobb román teniszezőnőjének egyike sem tudott vagy nem akart részt venni az olimpián, az utolsó percben meghívott, a 168. helyen álló Buzărnescu első meccsén 6–7, 7–5, 6–4-re legyőzte a nála 132 hellyel jobban álló amerikai Allison Riskét.

A nap vasemberei: a férfi országúti kerékpáros mezőnyverseny dobogósai. A 234 kilométeres táv letekerése után három olyan sportoló állt a dobogón, aki alig hat napja fejezte be a háromhetes Tour de France-t: az ecuadori Richard Carapaz, a belga Wout van Aert és a szlovén Tadej Pogacar. Carapaz és a legutóbbi két Tourt megnyerő Pogacar most helyet elcseréltek az első és harmadik helyen.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro