// 2026. október 17., szombat // Hedvig

Maci és pillangó alakú ecstasy-tablettákat árult Jászvásáron Robert de Niro

// HIRDETÉS

Nem, mi nem kaptunk az anyagból.

Nagyjából meggyőződésünk, hogy Románián kívül a világ kevés országában – vélhetően csak a legegzotikusabb, úgynevezett harmadik világbeli területeken – fordulhatott volna elő olyan bűncselekmény, amelynek elkövetőjét most kábítószer-terjesztés miatt kapcsolta le a rendőrség.

Az 53 éves jászvásári férfit még a hét elején kapták el, miután tetten érték különösen veszélyes kábítószer értékesítése közben.

A Moldva fővárosában található otthonában tartott házkutatás során több mint 1300 ecstasy-tablettát találtak, amelyek a gyerekek bizalmának hatékonyabb elnyerése érdekében aranyos maci és pillangó alakúak voltak.

Nos, kiderült, hogy az érintett úriember nem most követett el először bűncselekményt. Viszont az első dobása kétségtelenül kreatívabb és pofátlanabb volt.

Egy társával együtt személyi igazolványt hamisított, amivel több bankot is sikerült átvernie, és jelentős összegű hitelt vett fel.

A banki ügyintézők alaposságába vetett hitet alaposan kikezdheti az a tény, hogy a személyi igazolvány Robert De Niro nevére szólt, ráadásul úgy, hogy a tulajdonos fényképe helyén tényleg a Taxisofőr legendás főszereplőjének arca volt látható.

Arról már nem is érdemes említést tenni, hogy az igazolványban lakcímként a jászvásári Örökkévalóság nevű temető egyik parcellája szerepelt, a szülők neve rovatban pedig az Anthony és a Madonna nevet tüntették föl.

A turpisságra végül mégiscsak fény derült (az érintett, a fent említett igazolvány alapján a hitelt megítélő banki ügyintézők sorsára azért kíváncsiak lennénk), és a wannabe De Nirot 2011-ben kilenc év szabadságvesztésre ítélték okirat-hamisítás, hamis okirat felhasználása és csalás miatt.

Azért ehhez képest a maci alakú ecstasy terítése tényleg rangon aluli.

Már ha nem Leonardo DiCaprio néven művelte.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában
Főtér

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról
Főtér

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?
Székelyhon

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?

Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.

// még több főtér.ro