// 2026. november 7., szombat // Rezso

Lélekerősítés új terekben: az önkéntesek dolgát is megnehezítette a járványhelyzet

// HIRDETÉS

Hagyományos táborok helyett jobb híján online tevékenységekkel próbálják segíteni a krónikus beteg gyerekek gyógyulását a Yuppi-mozgalom képviselői, így próbálják pótolni a személyes kapcsolatok hiányát.

A több mint egy éve tartó járványhelyzet mindenki életét alaposan átszervezte, s komoly kihívások elé állította azokat is, akik krónikus betegséggel küszködő fiatalok életét próbálják szebbé tenni különböző önkéntességen alapuló akciók keretében.

Kényszerhelyzetbe került a kolozsvári székhelyű Yuppi Tábormozgalom Egyesület

is, amely 2011 óta szervez élményterápiás táborokat Mezősályin, Maros megyében diabétesszel, onkológiai vagy autoimmun betegséggel diagnosztizált gyerekek és kamaszok számára. Egy olyan szervezetnél, ahol kapcsolatokra, személyes találkozásokra, egymás támogatására fókuszálnak,

a pandémia bizony áthúzta, vagy átalakította a tervek, programok nagy részét

– mondja Nagy Sarolta regionális adományszervező. Ráadásul az egyesület által támogatott fiatalok a veszélyeztetett csoportba tartoznak, szóval ez is csak nehezítette az ügyet. „A járványügyi szigorítások miatt le kellett csökkenteni a rendezvények számát, vagy teljesen fel kellett függeszteni egyes eseményeket. A kis és nagy cégek is megérezték a járvány hatásait, így

a korábban nagyobb adakozókedvű cégek ilyen esetben már kevésbé tudtak egy nemes ügy mellé állni,

de a nagyobb vállalatok is visszafogottabban kezelték a támogatási protokolljukat”, avatott be a részletekbe Nagy Sarolta. A múlt évben az egyesület nem is tudta megszervezni a hagyományos táborait, a krízis miatt a képernyők elé kényszerültek, „s bár az online platformok nem tudják biztosítani ugyanazt a közösségi élményt, egy bizonyos fokig mégis sikerült közelebb kerülni egymáshoz a kényszerű elszigeteltség alatt”.

A régi szép idők: Yuppi-tábor a természetben... (Fotó: Yuppicamp.ro)

Az akadályok ellenére az egyesület sok olyan önkéntest tudott megszólítani, akiknek eddig nem sikerült eljutni a Yuppi táboraiba, de legalább virtuálisan belekóstolhattak az élményterápiás foglalkozásokba. Sőt, sikerült kibővíteni a gyerekek/családok körét is, akikkel foglalkoznak –

olyan családokról van szó, amelyek a pandémia kezdetétől különösen elszigetelődtek, és nehezebb helyzetbe kerültek,

mivel a Covid-19 akár végzetes következményekkel is járhat a krónikus betegek esetében. „Amikor világos lett számunkra, hogy egyelőre nem szervezhetünk igazi táborokat, akkor megkezdtük az online programjaink kidolgozását. Emellett kézzelfogható segítséget is biztosítottunk azoknak a családoknak, akikkel kapcsolatban vagyunk, ahonnan a gyerek, vagy a fiatal táborozott már velünk:

sikerült több civilszervezettel együttműködve 120 csomagot eljuttatni diabéteszes gyerekek családjához”

, sorjázza az eredményeket az adományszervező. A csomagokba egészségügyi felszerelések, tesztcsíkok, de apró meglepetések is kerültek. 2020-ban például a rendes, „élő” táboraik mintájára hét online tábort és programot sikerült lebonyolítani, s mivel idén is elég nagy a bizonytalanság, nem valószínű, hogy már teljes programú, nagy létszámú táborokat szervezhetnek, ezért továbbra is az online tevékenységekre fókuszálnak.

...és tábor az online térben. (Fotó: Yuppicamp.ro)

Közben persze abban reménykednek, hogy egy fél év alatt javul a helyzet,

és akár pár napos offline programot is szervezhetnek valamikor. Az egyesület tevékenységéről, illetve a támogatási lehetőségekről itt lehet tájékozódni.

(A szerző a BBTE elsőéves újságírás szakos hallgatója).

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro