// 2026. november 7., szombat // Rezso

Legalább húsz, román vendégmunkásokkal teli járat repül Nagy-Britanniába a közeljövőben

// HIRDETÉS

Románia londoni nagykövete aggódik, mert ha nem a terveknek megfelelően alakul az idénymunkások fogadása és ellátása, akkor a román államnak kell majd közbeavatkoznia.

Aggódik Románia londoni nagykövete, Dan Mihalache, mert a közeljövőben legalább húsz, romániai idénymunkásokkal teli repülőgép landol Nagy-Britanniában, ami jó hír a munkaerőhiánytól szenvedő brit mezőgazdaságnak, de egészségügyi kockázatot jelent a munkavállalók számára. A diplomata a Digi24 hírtelevíziónak arról beszélt, hogy a román államot, illetve a nagykövetséget nem vonták be a vendégmunkások szállításának megszervezésébe, semmilyen hivatalos felkérés nem érkezett hozzájuk a brit hatóságoktól.

A romániai idénymunkásokat magáncégek toborozzák, melyek a szállításukat is megszervezik. A nagykövet nem hivatalos forrásokból tudja, hogy az elkövetkező hetekben legalább húsz repülőgép indul Romániából az Egyesült Királyságba, jelentős számú munkással. Mihalache azért aggódik, mert elképzelhetőnek tartja, hogy a román zöldség- és gyümölcsszedőket fogadó farmokon nem fogják biztosítani a járványhelyzetnek megfelelő körülményeket, ezért felkérte a munkaügyi minisztériumot és a szociális védelemért felelős illetékeseket, hogy legalább felügyeljék az utaztatást.

A nagykövet ugyanakkor kifejtette, szerinte nem jó ötlet útnak indulni a jelenlegi keretek között, de a szabad mozgáshoz való jogot nem lehet korlátozni. Mindazonáltal, aki mégis úgy dönt, hogy a brit mezőgazdaságban helyezkedik el, egyrészt csak tapasztalattal rendelkező toborzó cég felhívására reagáljon, másrészt nagyon alaposan olvassa el a munkaszerződést, melynek tartalmaznia kell a hazaszállítás feltételeit is a munka lejártával. Mihalache leginkább attól tart, hogy a szezon végén a román államra hárul a most nagy számban Nagy-Britanniába érkező állampolgárok hazaszállítása.

A brit kormány becslése szerint az idei gyümölcsszezonban a betakarítási munkákhoz szükséges külföldi munkaerőnek alig a harmada érkezik Nagy-Britanniába. A brit mezőgazdasági szövetség korábban közölte: becslése szerint a szektornak 70 ezer idénymunkásra lesz szüksége a gyümölcs- és a zöldségtermés betakarítására. Az is szóba került, hogy ha nem sikerül kelet-európai munkásokkal megoldani a betakarítást, akkor a kényszerszabadságon lévőkkel pótolnák a munkaerőhiányt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc
Székelyhon

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc

Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.

// még több főtér.ro