// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Leckéztet a korona: fertőzési góc alakult ki több erdélyi iskolában és óvodában is

// HIRDETÉS

Járványügyi szempontból nem sok jó hír érkezett az iskolanyitás óta eltelt közel három hét alatt, sőt.

Ne cukrozzuk, mondjuk ki: meglehetősen rossz hírek érkeztek a tanintézetekből a február nyolcadikai iskolanyitás óta, így aztán tényleg csak napok kérdése volt, hogy fertőzési gócok kialakulásáról is be kell majd számoljunk.

A gyulafehérvári Mihai Viteazul katonai kollégiumot két és fél héttel az iskolanyitás után be kellett zárni, miután 76 diák fertőződött meg koronavírussal, közülük négyen kórházba is kerültek, a többiek a szülők kérésére otthon lábadoznak. A többi 386 diák viszont nem hagyhatja el a bentlakást az elkövetkező két hétben.

A katonai kollégium volt az egyetlen a városban, ahol a fizikai jelenléttel zajlott az oktatás.

Fertőzési góc alakult ki a kolozsvári Kis Szirén (Mica Sirenă) óvodában, ahol 306 gyerekből hatan, s az alkalmazottak közül öten kaptak rossz hírt a tesztelés után.

A baj múlt csütörtökön kezdődött, amikor egy óvónőről kiderült, hogy megfertőződött, három nappal később már több szülő is jelezte, hogy a gyerekük tesztje pozitív lett. Az óvodát természetesen bezárták, a 12 csoportnak online tartanak majd foglalkozásokat.

Temesváron a 27-es gimnáziumban és egy lugosi magánóvodában fújtak riadót fertőzési góc miatt. Szilágy megyében amúgy egy héttel ezelőtt 20 iskolát és óvodát kellett bezárni hasonló okokból, vagy amiatt, hogy az adott településen megnőtt a fertőzöttségi ráta.

Az Országos Diáktanács egyébként 755 iskola diákjainak a megkérdezésével készített egy online-felmérést, melyből kiderült például az, hogy 214 iskolában egyszerűen nincs lehetőség a járványügyi rendelet által javasolt, minimum egyméteres távolság betartására a tantermekben. Ami viszont ennél is rosszabb, hogy a megkérdezettek 50 százaléka azt válaszolta, hogy az iskolájukban víz sincs, nemhogy szappan.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro