… a leedsi román közösség jó nagy rombolást végzett, amolyan forradalmi dühhel… továbbá rossz napja volt Járavize polgármesterének: jól elítélték falopás okán.
A pénteki szent napon valóra vált, amit afféle sci-fi forgatókönyvként szoktak emlegetni. Az történt, hogy kis túlzással leállt a fél internet, az egész világon, mégpedig a hírek szerint egy kiberbiztonsági cég hibás frissítése miatt. A hiba szépen kinyírt minden Windows alapú rendszert (a Linux és Mac rendszereket viszont nem) és emiatt aztán leálltak a repterek, tőzsdék, bankok, vállalatok. Csókolom!
Ami Romániát illeti, eddig arról érkezett hír, hogy összesen öt járatot töröltek a bukaresti Henri Coandă repülőtéren.
Közben a Microsoft cég közölte, folyamatosan dolgoznak a hiba kiavításán, melynek eredményeképpen fokozatosan helyreáll majd a digitális világrend. Akinek viszont épp a pénteki napon lett volna sürgős repülni valója, az elgondolkodhat a globális rendszerek törékenységén.
A hír nem is lett volna hír, ha nem fajul el egy banálisnak ugyan nem nevezhető, de a helyi (angol) törvények szerint rutineljárás. Az történt, hogy a leedsi hatóságok állami gondozásba kívánták venni egy ott élő román család gyermekeit (szám szerint ötöt), miután az egyik gyerek fejsérüléssel kórházba került és az orvosok riasztották az illetékeseket.
A gyermekvédelmi hatóság lépett, csütörtök este megérkeztek a helyszínre, hogy a gyermekeket átvegyék. Igen ám, de a papíron egyszerűnek tűnő eset nagyon hamar elfajult. A hír futótűzként terjedt, egyre nagyobb tömeg gyűlt a helyszínre, (melynek egy részét a leedsi román közösség tagjai képezték), a feldühödött emberek nekimentek a rendőrségnek, felborítottak egy rendőrautót, felgyújtottak egy autóbuszt, kora estére több száz ember tombolt az utcákon, a helyzet egy helyi forradalomra emlékeztetett. A zavargásokban részt vevő románok olyanokat kiabáltak, hogy ez az este bekerül a történelembe. Mások azt ordítozták, jöjjenek csak a bukareresti maszkosok is, őket is lenyomják.
Hála Istennek, személyi sérülés nem történt. A nap végére a kedélyek némileg lenyugodtak. Az angol hatóságok azt ígérik, minden kihágást, bűncselekményt kivizsgálnak.
Az ember néha úgy érzi, örök témája a hazai közbeszédnek az erdőirtás, illetve ennek egyik alműfaja, a falopás. A jelenség valóban itt van, számtalan hír születik a témában, az illetékes hatóságok pedig igyekeznek tenni ellene.
Na de mi történik akkor, ha olyan ember lop fát, akire a közösségnek úgy kéne tekintenie, mint példaképre? Például, ha egy polgármester a fatolvaj. Bizony: Járavize igen fiatal polgármestere a pandémia idején – tekintettel arra, hogy civil foglalkozása erdész – nekiállt fát lopni. Aztán elkapták, folyik a per néhány éve, most pedig megszületett a végleges ítélet. A polgármester urat két év 11 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre és 15 000 lejnyi bírság kifizetésére ítélték. Továbbá három évre eltiltották a közéleti funkciók gyakorlásától.
Szóval, mi történik, ha egy elöljáró lopja a fát? Az egyszerű halandó vagy megdöbben az eset hallatán, vagy ebben is „jó” példát lát és azt mondja, hát ha a polgármester úr lop, én miért legyek szent…
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.